Van egy hely, ahová számtalanszor visszajön, aki csak egyszer is megtekintette Hollókő Várát és utána történelmiséget hűen őrző települést. Kirándulásunkat kezdjük a várban, pontosabban az ahhoz vezető erdei úton, amely önmagában is kínál érdekességeket. Megismerhetjük az útbaigazító táblákon az előttünk magasodó hegy vulkanikus eredetét és csodálhatjuk a természet kínálta változatosságot, mígnem előttünk magasodok maga a vár!

 

 

Aztán, ha megcsodáltuk az innen felkínálkozó kilátást és kiéltük a látvány minden részletét, jöhet a séta tíz percben az Ófalu felé. Itt aztán kapkodhatja fejét a turista, mert minden épület, kapu kínál valamit, ami szemünknek szépnek számít. Fotós szemmel azt mondhatnám, kiváló portré alanyok tömege a portákon, az úton. Kattog is ezerrel a hazai és külföldi fényképezőgép, pedig „csak” egy egyszerű hétköznap van Hollókőn.

 

 

 

Egyszer sikerült húsvétkor megközelítenem a települést, ami hagyományos locsolásával, népi szokásainak felelevenítésével egyfajta Mekkája lett a hagyományokat kedvelőinek. Az utca két szélén alig fértem el. Bosszanthatna is a dolog, de a lelkemet örömmel töltötte el minden alkalommal ez az érdeklődés.

De térjünk vissza a jelenhez. A séta és nézelődés után megérkezhettünk a nap fénypontjához, amikor a Pajta Udvaron elkészült csoportunk számára vagy száz kemencében készített lángos. A kulnirális élvezetek után megtudhattunk minden fontosat a falu történelméről, népviseletéről és a ma ott élő emberek mindennapjairól. Csoportunk egyik tagja aztán beöltözött abba a viseletbe, amelyet a menyecskék hordtak anno. S hogy ezek után visszatérünk az már csak a lehetőségeinken múlik. Egy biztos, ha jártál már itt, akkor nem nagyon kell magyaráznom a vonzódást, ha pedig nem, akkor ideje pótolni a hiányosságot.

 

         Kép és szöveg: Koncz Dezső