A TÁNC CSODÁI

Alig voltam tízen éves, amikor az Erkel Színházban láthattam életem első balett előadását. A “Diótörőre” vett jegyet szinte az egész iskola. Nem mondhatnám azt, hogy osztálytársaimat elvarázsolta volna az élmény. Engem kimondottan megfogott, s mivel már akkor alakulgatóban volt képi látásmódom, minden jelenetet „fotóként” regisztráltam emlékeimben. Aztán nagy élmény lassan elhalványult, mivel jó darabig nem jutottam el több hasonló előadásra.

ImaSzületés

A következő balett élményem már jócskán ifjú fotósi koromban ért, amikor is képeimet el-elfogadták egyes sajtótermékek. Kimondottan jó kapcsolatot ápoltam rovatvezetőkkel, olyan nagyságokkal is, mint Keleti Éva. Ő szólt, hogy lenne-e időm és kedvem megfotózni az Operett színházban helyette egy balett előadást, mert Ő nem tud ott lenni. Levegőt nem kaptam, a szívem majd kiugrott a helyéről, s ráadásul profi felszerelést kaptam az eseményre. Természetesen jó előre megnéztem, hogy miről kell képet produkálnom. Izgalmasnak tűnt a műsor. A hagyományos stílusú előadások mellett az Interbalett Fesztivál vendége a Kubai társulat volt. Fehér feszes dresszekben, gyönyörű testű nők és férfiak, szinte már akrobatikus mozdulatokkal ejtették ámulatba a közönséget. Először láttam a tánc modern formáját és a szerelem is innen datálható.

BoleroBreakdance II

A vonzalomnak köszönhetően, filmezéseim kapcsán is látószögembe került a balett és elsősorban annak modern formája. Filmezhettem, fotózhattam gyakorlások alkalmával, bemutathattam alkotó csoportokat. Csupán az bosszantott, hogy igazán kiemelkedő fotót nem sikerült még a fotós próbák alkalmával sem készítenem. A dolognak ezt a részét fel is adtam.

ExperidanceLippai Andrea

A történet úgy alakult, hogy több év után visszakerültem régi fotóklubomba. Az első alkalmak után kiderült, hogy van egy ember, aki hozzám hasonlóan a tánc szerelmese, de ezt Ő képein is igencsak magas színvonalon mutatja be. Huisz Istvánnal együtt kezdtem el járni ismét fotós előadásokra. Figyeltem, lestem, hogyan csinálja, kaptam tőle szakmai tanácsot bőven, s éreztem is, hogy egyre jobban megy a képalkotás, de míg a szintén nehezen fotózható sportokban sikerült stabilan alkotnom egy-két jónak mondható képet, addig a táncban ez nem jött össze.

Hold és vízLippai Andrea

Rá kellett jönnöm, ehhez kevés maga a tudás. Kell valami olyan ráérzés, ami Istvánban meg van. Ahogy figyeltem a többiek megjelent műveit a különböző oldalakon, azt is látnom kellett, hogy ez a fajta tehetség csak nagyon keveseknek adatik meg. Gondolom, a cikkhez kapott képek minden olvasót meggyőznek a leírtakról. Ha “csak” képriport lett volna a Nagylátószög oldalán, akkor is megérdemelné az odafigyelést, a szöveg azonban alátámasztja rajongásomat a balett művészet iránt és bemutat egy embert képein keresztül.

MusiqueBreakdance

A fotók Huisz István alkotásai

Szöveg: Koncz Dezső

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s