HATHENGERES MÁNIA

Mobil 1Gondolhatná az olvasó, hogy most egy olyan írást talál újságunkban, amely az autók imádatáról szól. Egy zenekar kapcsán, nem biztos, hogy a hengerek számát gyakran emlegetik, de a napokban találkoztam, a Mobil Mánia Barba Negra Track béli fellépése előtt, a hengerek megjelöléssel. Nagyon tetszett, úgyhogy, használom. Tényleg olyan a csapat, mint,amikor, egy bivaly erős autó alatt “elindul az út”! Igaz, ezen az estén, a hengerek számát emelnem kellet, legalább nyolcig, Horváth Attilával és Vikidál Gyulával.

Mobil 2De kezdjük az elején! Nagy ötlet volt, hogy hattól-hétig, aki megérkezett a helyszínre, nem fizetett belépőt. Jöttek is az emberek, a tegnapi hatalmas vihar utáni napon, szép számmal. Lehetett látni, festett hajú lányokat és fiúkat. Éltesebb korú urakat Mobil Mánia pólóban, és gyerekkel, meglett férfiakat.

Mobil 3Zefferrel, készült egy beszélgetés, az utóbbi időben. / Visszakereshető a Kultúra Rovatban /. Koncert előtt, most inkább arra voltam kíváncsi, hogy a „csapat” új énekese, miként találta meg helyét, a zenekarban.
– Mikor hallottál először Mobil Mániát? – kérdeztem Stulát.
– 2008-ban. Dunakeszin voltam először koncertjükön, mint rajongó. Már akkor nagyon tetszett a produkció.

Mobil 4– A Te életedbe, mikor keveredett a rock?
– Édesapám és édesanyám is elég sűrűn hallgattak rock zenét. Persze akkor még nem tudtam, hogy valamikor énekes lehetek, de mindenkit próbáltam utánozni. Gitárosként kezdtem a zenei pályafutásom. Huszonhárom éves voltam, amikor elmentem énektanárhoz.
– Az énekes, szinte minden formációban frontember. Ezt miként éled meg?
– Tizenöt éve színpadon vagyok. Szoktam a közeget. A véletlenek, amik nincsenek, azt eredményezte, hogy interneten találtak meg, amikor kellett egy hang. Talán a hangom, a fiatalságom, a fizimiskám, nem is tudom pontosan mi, de megtetszett. Megkerestek.

Mobil 5– A Mánia összetételében vannak a “nagy öregek”, és Ti, fiatalok?
– Félelmetes dolog, hogy egy színpadon lehetek Zefivel, Bajnokkal és azzal az emberrel, aki miatt elkezdetem énekelni, Vikidál Gyulával. A zenekaron belül egy a lényeg, ha valaki a hangszeréhez nyúl, azon jól tudjon játszani. Szerencsére a zenében nem érezhető a kor. Minden véleményt elfogad mindenki, ami építi a Mobil Mániát. Nagyon nagy alázattal kezeli mindenki a dolgokat. Nem akarja túl játszani a másikat. Egy cél van, a legjobbat kihozni, abból, amit tudunk.

Mobil 6Nem sokkal fél kilenc után dübörögni kezdett a rock, mind a hat hengerével. A közönség az első pillanattól kezdve énekelte a számokat és emelkedtek a kezek. Jött Tunyogira való emlékezés már Vikidállal, voltak pirotechnikai elemek. Aztán a fellegekbe emelkedett a dobszerelés a szóló közben, majd Zeffer minden billentyűjével. A színpadon megjelent a zenekar egyik nélkülözhetetlen „hengere” Horváth Attila is.

Mobil 7Vele, a koncert után sikerült váltanom pár mondatot.
– Rengeteg szöveget írtál, igencsak megválogatva az előadókat. A Mobil Mánia, miként került az életedbe?
– A Rock Band-ot végig csináltam Zefivel kilencvennyolc óta. Zseniális ötletnek tartottam, amikor kitalálta, a mostani zenekar ötletét. Akkor a dolog azzal indult, hogy az összes P.Mobil énekest, zenészt, aki elkerült a zenekarból, egy színpadon, egyszerre szerepeltesse. Eljátszották azokat a nótákat, amik hozzájuk kötődtek, azzal az életérzéssel, amit csak Ők tudhattak. Eredetileg, egy ötven előadásos turnéra szerződött zenekar. Kizárólag Mobil nótákat énekeltek, de olyan hálásan fogadta a közönség, és a szakma is, hogy kaptak egy lehetőséget, hogy lemezt csináljanak. Akkor én voltam az, aki, azt mondtam, hogy gondoljátok-e, hogy jó dolog lenne, ha ugyanazokat a dalokat játszanátok fel, amit a P.Mobil megcsinált. Nem lenne egészségesebb, bemutatni azt, hogy ebben a társaságban van annyi erő, kreativitás, hogy csináljunk saját nótákat, s ha lemezt készítünk, akkor, ne utánjátszó lemezt csináljunk, hanem azt mutassuk meg, hogy ezek a zenészek, a rock zenét, miként tudják, hihetetlen magas színvonalon művelni, még ma is. Ez volt az a pont, amikor eldőlt, hogy a zenekar egy önálló, saját gondolkodású, saját érzésekkel előálló, hosszútávon működő együttes tud lenni. Három stúdió album, koncert lemezek, DVD-k, azt eredményezték, hogy a Mánia, meghatározó tényező, a hazai rock zenében.

Mobil 8– A mai koncertnek volt egy különlegessége. Amikor színpadra léptél, erről beszéltél.
– Egy korábbi koncerten, két nagyon kedves hölggyel megismerkedtem, akik elmondták, hogy ők egészségügyi dolgozók. Éppen, egy megmozdulásról jöttek. Rohantak, hogy le ne késsék a bulit. A transzparenseket, amik velük voltak, elrejtették kint egy bokorban. Én azt mondtam nekik, hogy legyenek szívesek behozni a táblákat. Felvittem a színpadra, velük együtt, mert úgy éreztem, hogy az a mozgalom, amit elindítottak, egy nagyon tisztességes dolog, és én szeretnék segíteni, amennyit tudok. „Ápolót a hazának-hazát az ápolónak” elnevezést adták kezdeményezésüknek. Ma már, facebookon is követhető. Nagyon komoly dolgok olvashatóak rajta, az egészségügy helyzetéről, amely most már tragikus. Ezek a hölgyek, nem mentek el az országból, hanem minden lehetőségükkel igyekeznek a figyelmet ráirányítani munkájuk siralmas állapotaira. Nekünk, művészeknek, zenészeknek is kötelességünk, a magunk módján segíteni nekik és jó lenne, ha ezt minél többen megtennék.

Mobil 9Attila szavai alátámasztják azt, hogy mitől tűnik igaz családnak a Mobil Mánia és rajongó tábora. Sok koncert, rengeteg élmény, emberbaráti kapcsolatok és mellé kőkemény rock. MOBIL MÁNIA 2015. nyarán.

Kép és szöveg: Koncz Dezső

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s