Megvan a második aranyérem is Los Angelesben- Egri fiú a dobogó tetején

11240002Úszóink játszották a főszerepet a Speciális Nyári Világjátékok második versenynapján, egy arany és egy bronzérem megszerzésével. Az egri Földi Marcell 100 méter gyorson, az utolsó métereken behozva addigi minimális hátrányát, az első helyen csapott célba. Pohl Anett tanítványa már 4 évvel ezelőtt az athéni világjátékokon is csillogtatta tudását, akkor 2 arany és egy ezüstérem lett a jutalma. Most a végső pillanatokban kellett jól összpontosítania, gyorsítania, ennek pedig meg is lett az eredménye.

11240003A lányoknál, szintén 100 méter gyorson lett érmes Bíró Bernadett, aki döntőjében a harmadik helyen végzett. A 20 éves versenyző Gyulán, Ráfi Tünde irányításával készült a Los Angeles-i Világjátékokra. Ez úszásban már a harmadik magyar érem, hiszen a nyitónapon Mateidesz Nóra győzni tudott 100 méter háton.

11240016Női labdarúgó-csapatunk első csoportmérkőzésén 7-0-ás vereséget szenvedett az uruguayiaktól. A folytatásban a finnek ellen javíthatnak a lányok. Kedden többek között bocsában, bowlingban, görkorcsolyában, kerékpárban és persze úszásban is érmeket osztanak. Az év legnagyobb létszámú sport és humanitárius eseményén 165 ország 6500 sportolója között szerepelnek a mieink is, összesen 58-an, akik 14 sportágban bizonyíthatnak.

11240017

Fotó: Molnár Péter

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s