SELLŐLÁNY, A VILÁG TETEJÉN

Reggelente, azzal kezdem a napot, hogy átfutom a híreket a különféle portálokon. Többnyire felületesen, csak bele-bele olvasva az érdekesebbnek talált információkba. Pár napja találkoztam egy gyönyörű lány fotójával, s elsőre csak az ragadt meg bennem, hogy Kínában nyert. Azonnal arra gondoltam, hogy szépségversenyen indulhatott, mert az tudvalévő, hogy a magyar lányok felkeltik a figyelmet, bárhol is jelenjenek meg a világban és hát Senánszky Petrára csak rá kellett nézni.

P 1 -2013 VBMeg is lepődtem, hogy nem a „szépségipar” újabb sikeréről számolt be az írás, hanem arról, hogy a hölgy, búváruszonyos világbajnokságon, Yantai városában verte tönkre a világot. Sportot szerető ember lévén el is szégyelltem magam, hogy alig tudok valamit arról a szakágról, amelyben ezek szerint, mi vagyunk a világelsők.

P 2 - 2013 VilágjátékokAhogyan az illik, felkutattam Petrát, mert úgy gondolom, hogy sportjáról többet kell megtudnunk és nem csak szépsége miatt érdemli meg a bemutatást. A kapcsolatot először a Debreceni Búvár Klubbal vettem fel, ahol megtudtam, hogy nem csak világbajnok. Ezen kívül, háromszoros felnőtt Európa Bajnok, kétszeres junior Világ-, és Európa Bajnok, 50 és 100 méteres uszonyos gyorsúszás felnőtt-, és a 200 méteres uszonyos gyorsúszás junior világcsúcstartója, 10-szeres felnőtt Országos Bajnok, 41-szeres korosztályos Országos Bajnok.

P 3 - 2014 EB 3Beszélgetésünk telefonon történt, mert mint Petra elmesélte, hogy amióta hazajött szinte egyetlen perce sem volt, a rengeteg megkeresés miatt.
– Mennyire voltál vízimádó kis gyerekként?
– Szüleim elmondása alapján állandóan pancsoltam volna. Természetes volt, hogy beírattak úszó tanfolyamra. Ott találkoztam először a búvárúszással, ami azonnal megtetszett.

P 5 - melegítés a VB-n Kosina Csilla fotózta– Keveset tudunk a szabályokról és magukról a versenyekről. Te milyen számokban indultál Kínában?
– Három ága van a sportomnak. Uszonyos gyorsúszás, uszonyos felszíni úszás és búvárúszás. Én 50-100 és 200 méteren indultam a világbajnokságon, no meg váltóban a lányokkal. Az uszonyos gyorsúszásban lettem mindhárom távon aranyérmes.
– Mennyien űzik ezt a sportot Magyarországon és miként lehet valaki válogatott?
– Pontos számokat nem tudok mondani, de legalább húsz klubban, ötszáz versenyző van. Nyertem sok versenyt a hazai bajnokságokban és megmérethettem magam jó pár nemzetközi viadalon is.

P 7 az edzőmmel Kókai Dáviddal az első arany után Kosina Csilla fotózta– Mennyit kell edzenie egy világbajnoknak?
– Kókai Dávid edzőm vezetésével készülök. Minden hétköznap délelőtt és délután is minimum egy és fél órát vagyok vízben, illetve a teremben.

P 6 - Derencsényi István 3– A civil életben milyen célok vezetnek?
– Debrecenben tanulok az egyetemen, biológiát. Még van egy évem, hogy eldöntsem a szakirányt. Ez még nem forrta ki magát teljesen.
– Említetted, hogy alig van időd. Egy fiatal, csinos lánynak azért csak van kedvenc elfoglaltsága, hobbija?
– Van. Elég különlegesnek mondják. Imádom a torták díszítését. Sütök is, de a legszebb, amikor a végső formáját megkapja a „mű”! Ez a tevékenység kapcsol ki legjobban, s erre azért mindig marad idő.

Ahogy Petra tökéletes alakját néztem – a fotókon és videón – bizton mondhatom, hogy az édesség nyugodtan szerepelhet kedvencei között. S, hogy a búvárúszás mennyire lehet fontos a jövőben hazánk sportéletében, megtudtam, hogy az uszonyos úszás is azon huszonhat sportág között van, amely hivatalosan pályázik a 2020-as tokiói olimpián való részvételre. Lehet, hogy egy leendő olimpia bajnokkal beszélgettem? Azt hiszem Senánszky Petrán nem fog múlni. Mi drukkolunk Neki!

P 0 IMG_4063Szöveg: Koncz Dezső

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s