Befejeződtek a Speciális Olimpia Nyári Világjátékainak küzdelmei Los Angelesben!

Nyolc arany, öt ezüst, két bronzérem a hetedik versenynapon. Harmincegy arany, harminc ezüst és húsz bronzéremmel zárta a magyar csapat. A Világjátékokat Asztalitenisz vegyes párosunk nyitotta meg az aranyérmek sorát a Speciális Olimpia Nyári Világjátékainak zárónapján. A korábban egyéniben is győztes Farsang Erika, Árva Attilával az oldalán mutatta meg, hogy jelenleg nincs náluk jobb kettős ebben a versenyszámban. Később Árva Attila Vizsnyai Dáviddal együtt szerzett aranyérmet a férfi párosok között.

11280022Tollaslabdában mindkét vegyes párosunk megnyerte divíziójának döntőjét. Demeter Judit Simkó Zoltánnal, míg Purcel Virginia Károly Gergővel alkotott verhetetlen duót.
Az atlétikai stadionban kétszer is ünnepelhetett a magyar szurkolótábor, hiszen Kuti Gyöngyi 800 méteres gyaloglásban, Czimbalek Zoltán pedig távolugrásban győzött.
A tornász Illés Dávid korláton mutatott be kimagasló gyakorlatot és összetettben is aranyérmes lett, emellett nyújtón, gyűrűn és talajon a második, lólengésben pedig a harmadik helyen végzett. Ugrását egy kicsit elrontotta, így 5. lett ezen a szeren.
Mindkét teniszezőnk nagyon küzdött, de vereséget szenvedett az egyéni döntőben, ezzel Begovics Éva és Kelemen Zsombor is ezüstérmet vehetett át az eredményhirdetéskor. Ők ketten korábban vegyes párosban letették névjegyüket a nemzetközi mezőnyben, aranyérmük megszerzésével.

11280042A Varga Ágnes-Pál András kettős bronzéremig jutott bocsában. A kedvelt golyós sportág képviselői a Világjátékokról három harmadik hellyel utazhatnak haza.
Az 58 sportoló által alkotott magyar delegáció 7 nap alatt összesen 31 arany, 30 ezüst és 20 bronzérmet szerzett a Világjátékokon.

11280023A vasárnapi záróünnepség előtt meghívást kaptunk a Los Angeles-i Magyarok Házába, ahol hazai ízekkel, ételekkel, lángossal kedveskedtek nekünk honfitársaink.
Az amerikai és a magyar Himnusz meghallgatása után ünnepi beszédében köszöntötte a magyar versenyzőket Dr. Kálmán László főkonzul és Pereházy Miklós, a Magyarok Házának igazgatója is. Mindketten gratuláltak a kiváló sporteredményekhez olimpikonoknak és felkészítőknek egyaránt. Sokáig zúgott hangosan a RIA-RIA-HUNGÁRIA rigmus. A kellemes este zenés-táncos mulatsággal zárult, amelynek főszereplője a bocsa sportág szakágvezetője, Havasi Gábor ismert magyar slágerek eléneklésével szórakoztatta a résztvevőket.
A 86 fős delegáció magyar idő szerint augusztus 4-én, kedden 23 óra 55 perckor, Londonon keresztül érkezik Budapestre.

11280024

GRATULÁLUNK!

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s