FANTASZTIK, EZ A PANKASTIC!

Pankastic 03_Valahogy így lelkendezett egyik ismerősöm vagy egy éve, amikor megérkezett egy koncertről. Bizonygatta nekem, hogy olyat látott, hallott, amiről írni kell. Az első dalt meghallgatva, természetesen nem kellett túlságosan agitálnia a zenekar megkeresésében, s erre igazából a napokban került sor.

Pankastic 150626-008Nem tudom megmondani az időpontját, hogy mikor randevúztam hölggyel utoljára. Pannára a belvárosban vártam, s óhatatlanul bennem volt egyfajta drukk. Televízióban, fotókon már láttam, hallottam interjút adni, de azért amikor egy olyan személlyel találkozik az ember, akivel még soha nem beszélgetett, mégiscsak izgalmas. Hiába volt a médián, a zenén keresztüli szimpátia, mögöttem több száz, talán ezer riport, kicsit úgy éreztem magam, mint kezdő koromban.

 

Swing Á La Django

Pálmai Panna megjelent, s azonnal feloldódott minden feszültségem. Sugárzott a kedvesség, szeretet felőle, s szemében volt valamiféle ragyogás, amelyre nem lehetett, nem odafigyelni. Magától adódott, hogy tegeződő stílusban indult első találkozásunk. Egyetlen kérdés után „dőlt belőle” a szó! Ideálisabb riportalanyt, kitartó kereső munkával sem találnék.

Pankastic_szines– A különleges zenekarod miatt találkozunk, de először arról kérdezlek, hogy a zene mikor lépett be először, a Te életedbe?
– Olyan családban nőttem fel, ahol azt mondták szüleim, hogy kötelező hangszeren játszani, mert hozzá tartozik az általános műveltséghez. „Fiam zongorázni fogsz.” Két bátyám után, hiába voltam lány, a fiam megszólítás volt osztályrészem. Abban volt szabadságom, hogy a hangszert én választhattam ki. Szerintem a kötelező dolgokat minden kisgyerek utálta, így én is az órákat. Amikor aztán gimnazista lettem, már nem kellett foglalkoznom a kottával és elkezdett hiányozni. Jó dolog, hogy értettem a zenei nyelvezetet és jó dolog, hogy tudtam hangszeren játszani. Hiába haragudtam a kötelesség mióta szüleimre, azóta már nagyon hálás vagyok nekik ezért. Elkezdtem kacsingatni az éneklés felé is. Álmodoztam, mint minden tini, hogy milyen jó lenne színpadon lenni a mikrofon mögött.

– Ezek olyan kislányos álmok voltak?
– Bizony! Akármennyire vicces ma már, metál zenét hallgattam a bátyáim hatására. Az érdeklődés annyira komollyá kezdett válni, hogy jelentkeztem klasszikus hangképzésre. Közben azért jött a felvételi az orvosi pályára. Olyan családból jöttem, ahol az egészségügynek nagy hagyományai voltak. Az éneklés így háttérbe szorult. Felvettek az orvosi egyetemre. Hamar rájöttem, hogy nagyon szép hivatás ugyan, csináltam is egy darabig, de mellette hiányzott belőle az az énem, amit elképzeltem magamnak. Tartottam az egyetemen egy év szünetet, közben dolgoztam a Transzplantációs Klinikán. Meg akartam közelről nézni, hogy milyen az a pálya, amelyre készülök. Lelkileg nem bírtam azt a részét, hogy látod a szenvedést, sokszor a halált testközelből. Aki orvos, ezt az érzést, lelkizést ki kell zárnia. Nekem nem ment. Az eredmény az lett, hogy végre foglalkozhattam az énekléssel.
– Rá kellett jönnöm, hogy bármi is lesz belőlem, az énektől az életben nem fogok tudni elszakadni. Muszáj valami olyasmit választani, ami mellett tudom csinálni. Akkor úgy gondoltam, hogy ha fogorvos leszek, akkor talán jó lesz, úgyhogy visszamentem a fogorvosi szakra. Egy évig csináltam ezt is, de be kellett látnom, hogy az végképp nem az én világom. A kacskaringónak még nem volt vége, mert az eredeti elképzelésem felé indultam. Jogász leszek, ezt határoztam el, amit már a gimnáziumban eldöntöttem. Fel is vettek, s szerencsére ekkor már volt időm zenekart csinálni.

Pankastic– Mikor léptél először hivatalosan színpadra?
– Egy Fecske nevezetű helyen történt. Két gitár és ének volt a formáció. Teljesen véletlenül betévedt egy harmonikás barátunk. Így lett teljes a produkció. Eljöttek a szüleim Békésről, a barátaink, mert nagy dolognak tartottuk az első koncertet. A törzshelyem volt a Fecske, emlékszem úgy kellett kikönyörögni, hogy koncertezhessünk.

– Azóta történt sok minden. Miként találtad meg az embereket a Pankastic létrehozásához?
– Azt, hogy ez django-pop lesz, együtt találtuk ki Lombos Pál nagybőgőssel. Zenekar nevét Csurkulya József cimbalmosunk, aki az első stúdiós felvétel után jegyezte meg, hogy ez „pankasztikus” volt. Mindenki felkapta a fejét, megragadt a név. A django zene, azért lett meghatározó, mert amikor először meghallottam, azonnal „csőlátó” lettem. Rengeteget hallgattam ilyen felvételeket. Nagyon réteg zene, de azt láttam, hogy, ha leül belehallgatni bárki, nem tudja azt mondani, hogy ez rossz. Rockot szerető embert is tudok, aki nagyon kellemesen szórakozott a zenénken, de annyira mégsem tűnt ütősnek, hogy máskor is ezt hallgassa. Azon gondolkodtunk, hogy ha elvisszük egy kicsit a pop irányába, pont annyira, hogy maradjon meg az eredetisége, több embert fog magával ragadni. Ezt ketten agyaltuk ki Lombos Pál bőgőssel. Egy éve kezdtük a formációt, amelyben biztos volt, hogy a cimbalmos Csurkulya József lesz. Több helyen zenéltek együtt Palival és zeneileg és emberileg is tökéletesnek találtuk. Én Kardos Dánielt hívtam. Hat éve voltunk barátok, zenei ízlésünk tökéletesen azonos. Az induláskor kérdés volt még, hogy milyen hangszer épüljön be a formációba. Akkor úgy döntöttünk, hogy erősítjük a djangós vonalat. Jött Horváth Márk, aki addig is kizárólag ezt a zenei világot képviselte. Pár hónap elteltével éreztük, hogy nagyon kell valamilyen fúvós hangszer. Büszke vagyok arra, hogy Seres Vilmos nálunk játszik, mert állandóan hívják a világ különböző pontjára muzsikálni, és jó érzés, hogy van ,  áll köztünk is.

– Elkészült az első video klipetek is és elég sokszor hallhatnak benneteket élőben is.
– Az a cél természetesen, hogy minél több emberhez jussunk el. Elkészítettük az első filmes anyagot, amely tulajdonképpen egy szerelmi háromszög, mozgólépcsőn felvéve. Angolul énekelek, s bár engem csalnak meg, tehát a sztori nem a legvidámabb, de mi ezt nem akartuk komolyra venni. Ha valaki meg akarja nézni, a Pankastic weboldalán megtekintheti. Koncertünk augusztus 15-én lesz az ELLÁTÓház-ban. Budapesten már régen játszottunk. Aztán irány egész augusztusban a vidék! Remélem, sokan leszünk, mert amikor eljönnek a barátok, ismerősök, az nagyon jó érzés.

Szöveg: Koncz Dezső
Fotó: Pankastic

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s