CSAK A ZENE VAN! SZIGET, ÖTÖDIK MENET.

A meteorológusok azt mondták, hogy bolond, aki utcára merészkedik pénteken. Már akkor találkoztam több tízezer „bolonddal”, amikor araszoltam a sorban a fesztiválra. A HÉV csak ontotta és ontotta magából az embereket, s mivel minden bejáratnál szigorú jegykezelés folyt, kíváncsi lennék, hogy ezen a héten mennyire ugrott meg a BKV bevétele. Biztos olvashatunk majd ilyen jellegű beszámolókat a zárás után.

FESZT 2

Ismét kínált a programfüzet annyi mindent, hogy tíz ember is kevés lenne az érdekességek végiglátogatásához. Elhatároztam, hogy ezen a napon, csak a zene van. Nem nézek, se jobbra, se balra, mert azonnal elcsábulok, hanem a színpadok világát „támadom” le fényképezőgépemmel.
Először a Tudósok zenekart találtam telibe. Sokan nem voltunk a korai időpontnak köszönhetően, de aki meghallgatta a nyolcvanas években Újvidéken alakult underground és progresszív együttes számait és értette is a szöveget, mert hazai látogató volt éppen, az bulizott egy jót. Jazz, punk, drum’n’bass, avantgárd jelzőkkel teleaggatott társaságra leginkább mégis a szöveg centrikusságot emelném ki. Amolyan jellegzetes kelet európai világlátás!

FESZT 0FESZT 3

Valószínűleg, a Világzene Színpadba valamilyen mágnes van beépítve, mert akarva, akaratlanul ott kötöttem ki minden nap, ha jót akartam hallgatni. A La Chiva Gantiva-ról annyit tudtam, hogy három Brüsszelben tanuló kolumbiai fiatalember kezdte, dobjaival hangolni, majd két Belga, egy Francia és egy Vietnámi csatlakozásával váltak kitörölhetetlenül a nemzetközi fesztiválok első számú kedvenceivé. Tradicionális ritmusok, fúziós latin pop, afrobeat keveréke, amely már lemezen is pörgősnek hat, de az egész lételeme a buli és ezt bizonyították is.

FESZT 9FESZT 10

FESZT 8FESZT 5

FESZT 4Mindenképpen be kellett iktatni a programomba a Nagyszínpadon a Marianna and the Diamonds koncertet. A görög származású wellsi hölgy, hihetetlen csillogó hangja már lemezei után is tudható volt. Az első albumra a vadság, a másodikra a melankólia, a harmadikra pedig a természetesség a leginkább ráhúzható jelző. A durva meleg, s a délutáni időpont ellenére a színpad előtti tér szépen megtelt. Nagy ötlet volt, hogy egy tűzoltó kocsiról locsolták a népet. Amikor, pedig megjelent Marianna, testhez simuló dresszében, elszabadult a „pokol”. Valahol azt olvastam, hogy „atomkülönleges” hang. Tényleg az! Gyönyörű nő! Nem csoda, hogy nagyon sokan szeretik, pedig nem tartozik az „agyon ismert” sztárok közé.

Sziget fotó 23

Hallgattam, néztem volna órákig, de Szalonna és Bandája legalább annyira vonzott, úgyhogy, irány ismét a világzene. Pál Istvánt „Szalonnát” a Kárpátaljáról származó hegedűst, mára hangszerének legjobbjaként jegyzik. Az Állami Népi Együttesből „verbuvált” saját zenekart és olyan hitelesen játsszák a hagyományos népzenét, amely csak kevesekre jellemző. Kifinomult örömzene, minden pillanatuk, amit színpadon töltenek. Nagy élmény a zenét szerető fül számára az együttes. Tisztességgel kivártam a koncert végét, mert tudtam, hogy átérek még a Bin Jip fellépésére.

FESZT 13FESZT 14

Futás közben azért meg kellett állnom az AXA standjánál, mert a csődületes is jelezte, hogy történet van! Cseh Laci dedikált, szerényem, mosolyogva, mint amilyen Ő maga. A múlt héten a szívem majd kiugrott a helyéről, nézve a Világbajnokságon való szereplését. Akkor, mégsem a zene maradt mára az egyetlen megörőkintendő történet, hanem újdonsült világbajnokunk is, akire egy egész ország büszkén húzza ki magát.

FESZT 11

Amióta, egyszer meghallottam Harcsa Veronika hangját, rabja lettem. Hihetetlenül kedves egyéniség, akit nézni is öröm. 2010. óta, egy olyan világot hoztak létre, ami az egész földkerekség legizgalmasabb hangzása. Andrew J produceri munkája, Gyémánt Bálint senkiével nem összetéveszthető gitár játéka és természetesen Veronika már a bemutatkozó, Enter lemezen is hódított. Külön izgalmas volt a szigeti produkcióban a Francia Erik Truffaz vendégként való megjelenése, olyan színt varázsolva a Bin Jip megszólalásába, amitől az ember karján feláll a szőr. Ömlött a zene a szigeten mindenhonnan. Színpadokról, vendéglátók hangszóróiból, de a csúcsot ezen a napon a Bin Jip jelentette. Én pedig holnap, ismét jelentek a „Fesztiválköztársaságból”.

FESZT 18FESZT 16

FESZT 17FESZT 19

Kép és szöveg: Koncz Dezső

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s