Nagyon korán kezdtem „szigetelni”, mert több délutáni program érdekelt. Majd minden színpad kínált csemegét és a hajrában, valahogy úgy éreztem, hogy semmiről nem szabadna lemaradni. Volt egy jó pár olyan produkció, amely kihagyhatatlannak tűnt már az elejétől fogva, de valahogy a „sűrűben” mégsem került rájuk sor. Na, majd ma! A hőmérséklet is arra játszott, hogy csúcsot fut szombaton, valószínűleg meg is tette. Hőmérőm nem volt, de már menet közben kezdtem, nem irigyelni a Punnany Massif együttes tagjait. Délután négykor kezdeni, bátor vállalkozás. Csúsztak is vagy tíz percet a beállások miatt, de a zömében hazai rajongók türelmesen várták a durranást. A csapat pécsi illetőségi, s mivel születésileg magam is a legszebb Magyar városból való vagyok, már csak ilyetén is szimpatikusak. Természetesen az országos népszerűségüket nem ennek köszönhetik a hip-hop zenét produkáló fiúk, akik magukat leginkább társadalmi funk jelzővel szeretik meghatározni. Az egészet ketten találták ki, de mostani felállás szerint rengetegen vannak és ennek megfelelően színesen szólalnak meg. Talán, hazai zenekar ennyire a napi témákat, nem is fogalmazza meg világosabban, mint Ők.

Fotózni az előírásoknak megfelelően három számot lehetett, s át is vezényeltem magam, na hová? Természetesen a Világzene felé. Napi kezdésként a The Egyptian Projet produkciójára hangolódtam, de mint mindig, menet közben találtam érdekességet. Lets Go Afrika, hirdette a felírat és először egy tam-tam dob oktatásba tekinthettem be, miközben Senegal csinos hölgyei fonták a raszta frizurákat. A mozgás sem maradt el a programból, mert kiváló, autentikus zenei aláfestéssel, tanították a bátor jelentkezőket tánctanáraik.

A kezdés a Világszínpadon igencsak kínos volt. Alig lézengtek a kánikulában emberek a környéken. A pódiumra léptek a zenészek, akik között francia és egyiptomi művész is volt, s elkezdték játszani a repertoárt. Fura hangzás, eredeti hangok, hangszerek, keverve az elektronikus világgal. S lás csodát, a tér egyre jobban megtelt. Mondtam én máskor is, hogy mágnes van a színpadon. Valahogy az emberek ebben az elvadult világban, vágynak a tiszta, hangra, a letisztult hangszeres megszólalásra. Jöttek szép számmal a hőség ellenére. A Project pedig egyre jobban belelendült.

Érdekelt más fellépő is, ezért indultam egy körre. Találkoztam olyan fejekkel, arcokkal, akiket nem lehetett kihagyni a fényképezendő témák közül. A sátrak között, a szabad területeken rengeteg fiatalt láttam pihenő pozícióban, mert természetesen a tegnapi este is hajnal felé ért véget. Két buli hely között békésen szunyókáltak, fittyet hányva a hangzavarra. Sokan voltak, akik keresték a még fel nem fedezett helyeket is. Egyre jobban keveredtem a sziget szélére, amikor igen agresszív rock zenét hallottam. Így jutottam el el, az Európa Színpadhoz, kint létem alatt először.

Szerencsém volt. A HAYDAMAKY, Ukrán zenekar „zúzott”. Úgy rájuk csodálkoztam, mint aki ufókra talált. Összegyűlt a sziget „Ukránsága” zászlókkal és énekelték az anyanyelven megszólaló dalokat. Annyi energia szakadt fel az egész bandából, amelyet, már régen tapasztaltam. Külsőségeiben is és belsőjében is dübörgött a kozák rock! Ha nem láttam, hallottam volna Őket, akkor egy „sziget élménnyel” kevesebb lenne, amit meg tudok osztani.

Egészen más műfaj felé vettem az irányt. Szabó Balázs Bandáját választottam még, a melegtől vánszorogva. Sokat hallottam róluk, de látni élőben még nem sikerült az együttest, pedig ismerőseim annyit áradoztak a zenészekről, hogy lehetett bármi más a fesztiválon, nekem ez kellett! Ki gondolta volna, hogy egy Tetétlenben felnövő és zenei alapismereteket begyűjtő srác lesz az, aki játszik zongorán, gitáron, hegedűn a rengeteg színházi munka mellett megalakítja saját együttesét. Ma már elmondhatjuk, hogy mindannyiunk örömére. Nincs fesztivál nélkülük, s védjegyük lett a zenei minőség. Ha, látta őket külföldi, aki nem a Nagyszínpad tömegében akart szórakozni, megjegyezte a Szabó Balázs Bandája nevet egy életre.

Maradt még egy dolog, a napra, amelyre barátaim felhívták a figyelmet. Ha valamit nem szabad kihagyni, s holnap erre még van lehetősége bárkinek, az a FUERZA BRUTA Argentínából. Láttam már sorban állók ezreit a napokban, de egy órával a kezdés előtt reménykedtem abba, hogy beférek. Igen, a belépés korlátozott számba volt  lehetséges az erre a célra kialakított arénában. Sejtelmem sem volt mi vár rám. Őrületes dobszólókkal, énekkel kezdődött a show. A Nagy Utcaszínház, az emberek fölött, akrobatikus mutatványokkal. Aztán, a nézők fölé kerül egy irdatlan nagy, átlátszó sátor, amelyen először a fejek fölött végig sétál egy fiatalember, majd egy hölgy, s végül még egy srác. A mókába bevonnak két szerencsés nézőt, s az egész vége egy frenetikus közös dal. Lehet, hogy ez naponta négyszer is a sziget csúcs produkciója! Ha a zenei csemegéket leszámítjuk, mindez valószínűsíthető.

Van még egy nap, s a maiba sem fért bele minden. Gondolom a képek átválogatása után lesz még, amolyan utánérzés a jövő héten, de van még egy “menet”, nem is akármilyen fellépőkkel, úgyhogy meleg ide vagy oda, az irány a SZIGETKÖTÁRSASÁG holnap is!

Figyelem! A utolsó fotó, még nem a vége! Az ugusztus 16-án következik!!!!!
Kép és szöveg: Koncz Dezső