CSÚCSRA JÁRATOTT FESZTIVÁL

U 1 U 2

Az utolsó napon úgy terveztem, hogy a Nagyszínpad fő attrakcióját, a Limp Bizkit koncertjét megfotózom, mert, hogy erre külön kellett regisztrálni. E szerint érkeztem, de kiderült, hogy nem férek be a fotósi keretbe. Nagyon nem szomorkodtam, mert a látnivaló vasárnap este csúcsosodott ki talán legjobban. Elindultam hát felfedező útra!

U 12U 18

Láttam, ahogy csapatok készítik az utolsó felvételeket hátizsákokkal felszerelkezve, nem várva meg a bulik végét. Lehet, hogy tudtak valamit az időjárás felelőstől, mert bár minden nap ragyogó idővel ünnepelt a Sziget, a végső tűzijáték után az égiek is hasonló módon döntöttek, s nyakába zúdítottak a táborozóknak egy jó adag vizet.

U 4U 3

Na, de ne szaladjunk ennyire előre! A Világszínpad felé közeledve, már messziről Francia szöveget és kegyetlen jó dallamokat lehetett hallani. HK and Les Saltimbands lelkesítette a szép számú honfitársat. Lengtek a zászlók és énekelt a nép. Hadadi Kaddour algériai bevándorló szülők gyerekeként, igencsak korán a fejébe vette, hogy szórakoztatni fogja az embereket. A zöldséges fia, segítve édesapjának, sztepp tánccal kápráztatta el a vevőket, így gyűjtve törzsvásárlókat. 2006-os, első albumuk után már a turnéjuk alatt leginkább a rajongók verbuválására koncentrált. A Szigeten is fergeteges bulit hoztak. Miközben fényképeztem, egy Angol hölgy szaladt hozzám, aki lelkesen kiabálta a hangzavarban, hogy az egész világon ez a legjobb zenekar.

U 5U 7

A következő koncertig volt még egy kis időm, így benéztem a Vurstliba, ahol Mikropódium vezetőjétől Lénárt Andrástól megtudtam, hogy a lányok és fiúk, akik a vendégek szórakoztatásáért felelnek, amolyan színi tanoncok. Rengetegen próbálták ki a kuglizást, a vásári fa halak kifogását, a célba lövést, vagy tértek be a jósdába.

U 11U 8

U 9U 10

Gyerekkori emlékeim elevenedtek meg, amelyekben elmerültem volna még szívesen, ha nem kezdődött volna a Dhoad Gypsies Of Rajatsman india formáció izgalmasnak ígérkező előadása. Gyorsan utána is néztem, hogy mit várhatok az előadóktól. Az észak-nyugat-indiai Rádzsasztán a cigányok XV. századbeli vándorlásának a kiindulópontja volt, sőt egyes kutatások szerint a szülőhazája is. Az viszont egészen bizonyos, hogy már az V. században rádzsasztáni muzsikusokkal szórakoztatták magukat a perzsa uralkodók – ennek nyoma maradt a történetírásban. Azóta nyilván számos befolyás érte a rádzsasztáni zenét, de változatlanul tetten érhető benne a muzulmán és a hindu, a szakrális és a világi, illetve a különböző indiai etnikai csoportokhoz kötődő hagyomány. Megőrizte extatikus ritmusait is, és éppolyan szorosan kötődnek hozzá a tűznyelők, fakírok és táncosok mutatványai, mint az egykori vásárokon. Ezt tükrözi a Dhoad – Gypsies from Rajasthan előadása is, mely az utóbbi tíz évben nyolcvan országban adott ízelítőt a rádzsasztáni cigányzenéből, és az attól elválaszthatatlan cirkuszi mutatványokból. Sajnos igazán nem lehet leírni az élményt. Látszott a zenekar tagjain, hogy nem csak játsszák, hanem élik is muzsikájukat.

U 21U 22

U 23U 24

Még volt hátra egy pár óra, amikor a Blus-Ír Színpad elé keveredtem. Itt még nem voltam, de soha nem késő, annál is inkább, mert a Grunting Pigs két tagja nyomta a „disznó röfögést”. Ezt jelenti a nevük nyers fordítása. A “Grunting Pigs” Pribojszki Mátyás – az egyik legismertebb hazai és európai szinten is jegyzett, elismert szájharmonikás, valamint Szász Ferenc – gitáros /Pribojszki Mátyás Band/ DUÓ formációja. Műsoruk energikus, vidám, erőteljes és pozitív blues zene, amelyben a szájharmonika, -mint domináns szólóhangszer- igazán egyedi és sokszínű hangzása mellett, a virtuóz gitárjáték, valamint az ének jelenik meg, így alkotva kerek egészet. A duó műsorán angol nyelvű klasszikus és kevésbé ismert blues darabok, valamint sok saját, – szintén angol nyelvű – szám szerepel. A formáció missziója az élő zene és elsősorban a blues zene népszerűsítése, igazi hangszereken keresztül, kizárólag élőben.

U 29 U 30

Rengeteg látnivaló hevert még szana-széjjel, amit szorgalmasan fényképeztem is egy-két későbbi visszaemlékezés reményében. Vasárnap este már nem éreztem annyira a telt házat, de valószínű, ha a sziget egy nagy hajó lett volna, el nem is, de a megsüllyedés minden bizonnyal tetten érhető jelenség volt. Sokan igyekeztek még kihasználni az utolsó órákat, hogy az önfeledt szórakozás minden cseppjét kiigyák poharaikból.

U 16U 17

U 18

Hátra volt még egy igazi kedvenc formáció, az Intim Torna Illegál. Számtalan bulin megtapasztaltam, hogy, hogy van, az az ereszd el a hajamat, hangulat, amit a négy zenész buliról-bulira hoz. Dorogi Péter, énekes frontember, igencsak a legnagyobb sztárok közé sorolható, s gondolom, ebben az ezernyi tini lány cseppet sem kételkedik. Kiss Sándor Managerként úgy lavírozza az együttes hajóját, hogy azt hasonló feladatokat ellátó kollégái is csak irigykedve figyelhetik. Nem mellékesen basszusgitárjával az egyik ütem felelőse a bandának. Mint, ahogy ezt teszi Gálos Ádám dobszerkója mögül, félelmetes precizitással. Nádasdi János szintén ütőhangszerekkel és énekével erősíti az Intim Torna Illegált, s hangulatfelelős szerepet is ellátja. Jó kis társaság így együtt. Méltó zárása volt számomra a fesztiválnak.

U 26U 28U 27

Illenék most egy összefoglalót írni, de azt gondolom, több ezer fotó birtokában. erre később kerítek sort. A látogatottsági adatok, gondolom egy pár nap múlva lesznek nyilvánosak vagy akár órákon belül, s ezek tudatában még visszatérünk a hét nap történéseire. Egy biztos, ennyi országból, ennyi fiatalt egyetlen más dolog nem tud Budapestre vonzani, csak a Sziget Fesztivál.

Kép és szöveg: Koncz Dezső

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s