RÉGI KOROK ÉRTÉKEI

Talán mind ismerjük a sztorit. A kietlen amerikai sztyeppe forróságában egy apró városka terül el.
A tájon-melyet sárgásbarnává perzselt a Nap melege-egy lélek se jár, a város pedig olyan csendes, mintha nem lakná senki sem. Az emberek jó része a helyi kocsmában keres menedéket.
Szemükbe húzott kalappal lépnek be a nyikorgó fa ajtón, majd leülnek a pult elé szűkszavúan rendelni a csapostól. Ő pedig, mivel tudja, hogy a „honnan jöttél” kérdésre pisztolylövés a válasz, nem kérdez semmit. Munkájához tartozik a bölcs hallgatás. Ahogy kitölti az italt, lomha izzadságcsepp folyik végig arcán.
De még mindig jobb, mint odakint, ahol a párától remeg a levegő, a mindent megbénító hőségben pedig csak maguk elé merednek és isznak az emberek.
A tornácokon idős farmerek vagy egykedvű legények ülnek. Pisztoly az övükön, fejükön kalap. Miközben italukba kortyolnak, bizalmatlanul méregetik egymást. Többnyire idegenek, átutazóban.
Poharuk szélén légy mászkál, de már el sem hessegetik, csak néznek előre kimérten. Ők is, és az itató mellett támaszkodó ifjak is egy jelenetet figyelnek, ami megtöri a lusta csendet.
Az út közepén nagy, fekete lovaskocsi áll, előtte szénfekete sörényű, erős lovakkal. Egy kereskedő vitatkozik a halottas kocsit vezetővel. A nagydarab, jól öltözött kereskedő épp útban volt egy másik város felé, amikor a szeme láttára halt meg egy férfi. Mivel senki sem segített a szegény ördögön, a tisztesség úgy kívánta, legalább a halála után kapjon rendes bánásmódot.
Messze a város túlsó végén kopár, csúf domb, a Kopasz magasodott. A kereskedő arra akarta megkérni a halottaskocsis férfit, hogy szállítsa oda Sam-et, tisztes fizetség ellenében persze.
Az öreg azonban nemet mondott, hát ezen vitatkoznak percek óta felverve a várost, akár vihar a port.
A kereskedő értetlenül fogadja az indoklást, miszerint Sam azért nem kerülhet a Kopasz dombra, mert indián volt. A kérdésre pedig, hogy mióta jár ez így, azt a választ kapja, hogy „mióta civilizálódunk”. A kocsit vezető pedig nem akarna golyót kapni az úton rá leselkedő puskák egyikéből, hiszen az emberek többsége nem nézné jó szemmel, ha egy indián gödre kerülne a rozoga Kopaszra, ahová máskülönben helyet kaptak még a legalávalóbb gyilkosok és rablók is.
Nem volt ember a vidéken, aki kockára tette volna az életét a feladat kedvéért, így a becsületes kereskedő magából kikelve toporzékolt, a halottas kocsi vezetője pedig karját széttárva nyugtázta, hogy márpedig ezt a szállítmányt senki sem fogja elvinni. De akkor megjelent A SZILÁRD ERKÖLCSŰ FÉRFI. Minden tekintet rá szegeződött, ahogy kilépett a bámészkodók közül és nyugodt, mély hangján kijelentette, ő vállalja a feladatot. Kalapja, inge, nadrágja és csizmája fekete volt, akár a lovak sörénye, járása tekintélyt parancsoló. Egy percre újra elnémult a város, melynek most már minden utcán lézengő tagja az eseményeket figyelte. Közöttük volt egy szőke férfi is, hússzín ingben, aki eddig egy fának támaszkodva szemlélte a jelenetet, egy fűszálat rágcsálva szórakozottan. Őt mintha mulattatta volna a helyzet. Mégis, amikor a feketeruhás mellé lépett, arca megkomorodott, s a két hős némán egymásra bólintva ült fel a szekérre, a helyiek egyre nagyobb ámulatára. Világszám volt készülőben, ez kétségtelen! A temetkezési vállalkozó pedig a drága kocsijáért aggódott, de hiába rimánkodott, a fekete kalapos a lovak közé csapott a gyeplővel, és a kocsi megindult. Némán és lassan haladtak, a szőke puskával a kezében figyelte a házakat, a fekete ruhás pedig csak annyit szűrt ki fogai és szivarja-melyet még indulás előtt gyújtott-közül, hogy „ott mozog a függöny”. És valóban, a mozgó függöny mögött egy puskás lapult, a következő pillanatban pedig már lőtt is volna ki az ablakon, de a szőke keze fürgébb volt. Az egész város vonult a lassan döcögő kocsi után, a két ismeretlen szövetséges pedig higgadtan figyelte őket és az utat.
De megérkeztek végre a Kopasz domb bejáratához. A fa kerítés előtt mogorva tekintetű férfiak gyűltek össze a szekérre várakozva. Kettő közülük előrébb lépett és felszólította embereinket, hogy forduljanak vissza. Ahogy akaratuk egymásnak feszült, érződött a levegőben, s megkezdődött az ujjak észrevétlen tánca a pisztolyok felett. Az útonálló és a szekéren ülő elszánt tekintete egymásba fúródott, de mire előbbi keze csak megrándult, a fekete ruhás már elő is kapta fegyverét és kézfejen lőtte vele mindkét gazembert. Azok vérző kezüket szorongatva lassan elálltak az útból, és mellettük nem akadt olyan, aki a sorsukra akart volna jutni. A fekete kalapos pedig hátrafordult, majd szavait az eddig bizonytalan férfiakhoz intézte: „Hat emberre van szükségem”.
És máris előlépett hat ember, hogy levegyék az indián Sam-et a kocsiról, majd gödröt ássanak és abba belefektessék.
Mikor hőseink visszaértek a városba, a kereskedő ujjongott örömében, majd egy flaska whisky-t csúsztatva a szőke zsebébe továbbállt azzal a felkiáltással, hogy ha száz évig él, ezt akkor sem felejti el…

magnificent-seven-13Illés Anett írása
Fotó: illusztráció

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s