Adri és a Muay Thai

A küzdősportokban van valami olyan energia, amitől egy egész más világba lehet kerülni. A súlyzós edzéseken már tapasztaltam azt, hogy teljesen be tudom magamat fókuszálni és felöltöm azt a megszállott, “van esélye, hogy megütlek, ha hozzám szólsz” fejet, ami miatt nem igazán ismerkednek velem az emberek a teremben.

Mégis, amikor feltekerték a kis pink bandázst a kezemre, majd mindenki más is magára öltötte a sajátját, olyan volt, mintha amikor a szuperhősök felöltik a ruháikat. Valami egészen más energia kezdett pattogni a levegőben és érezni lehetett, hogy mindenki egy olyan oldalát kezdi életre hívni, ami régen az embereket hajtotta a csatamezőn, hogy ők legyenek azok, akik valamilyen mámoros ködben győzik le az ellenfelet.

thaibox-bandazs40 fok, változóan szakadó eső, minden lélegzetvételt nehezítő pára próbált legyűrni mindenkit, mégis, senkin nem láttam azt, hogy ne adna bele mindent. Bemelegítettünk, majd, mint ifjú padavan, kaptam magam mellé egy thai harcost, aki egyébként is versenyző, de itt rengeteg aktív versenyző tanár is. A srác nagyon türelmes volt, minden mozdulatomat figyelemmel követte és folyamatosan korrigált. Nem az a típus volt, aki random dobálja a dicséreteket, de amint jól csináltam valamit, mindig megkaptam a kreditet.

Egy percre se hagyta a kötelező szüneteken kívül, hogy kiessek a küzdőszellememből és úgy fél óra után végre elérte nálam, hogy megrúgjam. Igazából a zsákot és a kesztyűket teljes átszellemültséggel ütöttem és rúgtam, de amikor közölte, hogy finoman rúgjam hasba, az nem ment. (Ez a része a dolognak, amit még fejlesztenem kell: játékból verekedni.) Majd amikor végre megtörtént, azon mindketten meglepődtünk, de innentől teljesen kibontakozott mindkettőnkben a felismerés, hogy nem vagyok annyira védtelen és rózsaszín, mint amilyennek először tűntem. 🙂

thaibox-adrijabEkkor jött az a pont, amikor kiszabadult a nagyon régóta lenyomott énem, aki igenis tud küzdeni. Akkor is, ha fáj, ha csíp, ha durva meleg van, ha fáradt és közben még élvezi is. Töltött, éreztem, hogy ott vagyok abban a pillanatban és semmi más nem érdekel, mint hogy a rúgásaim minél pontosabbak és keményebbek legyenek. Hogy az a rengeteg energia, ami felszabadult, összpontosuljon.

Annyira élveztem, hogy a srác a ring után a zsákoknál tovább edzett. Ha valami nem volt tökéletes, addig csináltam, amíg nem kaptam meg, hogy jó. Egy idő után a srác is felpörgött és beállt mellém, mondta, hogy éppen mit csináljunk (jab, right elbow, back, right kick, lean back, jab, uppercut, knee, stb) és a végén valamilyen hihetetlen eufóriában fáradtam ki és csináltam tovább a levezetést és a végén a nyújtást, amit egy olyan 10 év körüli kissrác tartott, aki olyanokat rúgott, hogy élmény volt hallani a csattanásokat is.

thaibox-coverAz edzés vége is egy egészen más dimenziót nyitott meg, amikor is mindenki meghajolt a másik előtt és megköszönte, hogy vele edzhetett. Volt ebben valami összekovácsoló. Valami plusz, amitől tényleg úgy éreztem kicsit, mintha egy olyan másik világhoz is kezdenék tartozni, ahol elfogadnak. Teljesen mindegy, hogy lány vagyok, rózsaszín a bandázsom, fiatal vagyok vagy bármi. Onnantól, hogy mindenkit elkap a hév, nem számítanak ezek a dolgok, csak hogy csináld. Mosolyogva. 🙂

p.s.: Felfedeztem azt a fajta örömöt, amikor lilás- kékes-zöldes foltok vannak a könyökömön és a lábamon, de ahányszor meglátom őket, minden alkalommal várom, hogy a következő órámon újabbakat szerezzek.

Karóczkai Adrienn írása

http://fitblog.hu/2015/08/11/adri-es-a-muay-thai-2/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s