KRISNA BÚCSÚ

Idén negyedik alkalommal került megrendezésre a Krisna-búcsú a Lélek Palotájában, mely a Krisna-hívők csillaghegyi központja. Mind a négy alkalommal elmentem, gyönyörködni, vidámodni, kikapcsolódni.

Kr 7 OltárKr 2 Folyoso

Egy másik világba csöppenünk. Egy ősi hit egy ősi vallás, régi szokások.
A rendezvény színes programokon keresztül igyekszik bemutatni India ősi kultúráját, gasztronómiáját, gyógyászatát, művészetét és tudományát.
Láthattunk esküvőt, tűzceremóniával, indiai táncokat, színdarabot, jóga és harcászati bemutatót. Az ősi hangszerek és dobok varázsoltak a zene hangján.
Kr 1DobosKr 5 Táncos2

A gasztronómiai szigeten látványfőzés vonzott az ízek és illatok felé. Megismerkedhettünk az indiai fűszerekkel, a főzési technikákkal és íz-társításokkal. Vásárolni és kóstolgatni is lehetett Megfigyelhettük a lepénykenyérsütés rejtelmeit.

Kr 3 Főzőcske
Az ájurvéda standon hasznos információkat kaphattunk a saját testtípusunk szerinti egészségmegőrzésről. Gondoltam, hogy én is kipróbálom a Thai masszást, de a sok várakozó miatt, sajnálatomra a jövő évre maradt.

Bepillantást nyerhettünk az ősi öltözködési szokásokba. A látogatók felpróbálhatták a gyönyörű indiai ruhákat, kérhettek henna- és arcfestést.
Voltak külön gyermekfoglalkozások, hiszen ez volt az idei nyár, utolsó vasárnapja a tanítási szünet végén.

Kr 4 - KuzdosportKr 6 Táncos1

Nagy volt a tolongás az íjász bemutatón. Kipróbálhattuk magunk is. Bizony nem is olyan könnyű, mint gondoljuk.
Idén voltak még egyéb újdonságok is pl. a reinkarnációs szituációs játék, a fejedelmi sátor, és a művész és hangszer sziget. Búcsúzóul mindenki hazavihette a nevét szanszkrit (devanágari) betűkkel pingálva.
Hét ágra sütött a nap, a hőmérséklet harminc fok felett, hát izzadtunk rendesen, de ki figyel oda, amikor rengeteg a kérdezni és fényképezni való.

Kr 1Dobos
Kép és szöveg: Szendrei Tibor

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s