Örmény tükörben: Biego kalandos útja Magyarországig

A világjárók többségére jellemző a kíváncsiság. Keresik azt az izgalmat, melyet csak egy idegen táj, egy merőben különböző kultúra vagy a szokatlan élethelyzetek adhatnak meg. Abba azonban ritkán gondolunk bele, hogy valaki ugyanezeket az élményeket Magyarországtól kapja meg. Ilyen ember az örmény Adibeg Towmasyan, azaz Biego is, aki rendkívül hosszú utat tett meg idáig. Ez a történet róla szól.

Kőszegi idill
Kőszeg főterén egy hangulatos kávézó teraszán hűsölök egy forró májusi délutánon, almafröccsel a kezemben. Egy szőke hajú, ártatlan képű kisiskolás gyermek közelít felém rolleren. Még sosem láttam, mégis megszólít: „Csókolom!” (28 éves vagyok, de neki elnézem.) „Biego azt kérdezi, hol a fenében tetszik lenni, kihűl a kebabja.” Meg sem lepődöm! Előző nap három szégyellős tinilány adott át nekem kuncogva egy üzenetet, azelőtt a hotel egyik recepciósa vette fel a hírvivő szerepét.
Átsétálok tehát a szemközt lévő, Kársz örmény városról elnevezett kebaboshoz, melyet történetünk főhőse, Adibeg Towmasyan (becenevén Bego, a „magyarok miatt” Biego) vezet családjával. Már vár, kávéval a kezében ül a hely előtt kialakított kis teraszon. Előtte gőzölög az ebédem, körülötte meg a kőszegi fiatalok, akik a suli után rendszeresen nála ütik el az időt. Amíg beszélgetünk, édesanyja, Karina tartja a frontot, fogadja a vevőket, készíti az ételeket. Édesapja, Misa az emeleten dolgozik és előkészíti a húsokat. A pizzasütőnél viszont ilyenkor nincsen senki, az Biego kizárólagos felségterülete. Van dolguk bőven, hiszen minden alapanyagot (tésztát, kenyeret, pitát) frissen, helyben készítenek. Szokás szerint nincs sok időnk csevegni, érkezik egy telefon, rendelnek tőle, ha lehet negyed órán belül. Rám néz és megszólal: „Ezek a magyarok mindig csak az órájukat nézegetik.” Már süti is őket, biciklire pattan, házhoz szállít. Az élet egy pillanatra sem áll meg nála.
Biegót mindenki ismeri Kőszegen. Annyira hozzátartozik már e gyönyörű kisváros képéhez, mint a Jurisics-vár, a Jézus Szíve Templom, a középkori, romantikus hangulatú épületek és a 11 órai „déli” harangszó. Közvetlenségének és kifogyhatatlan energiájának köszönheti, hogy az elmúlt tizenhárom évben a város meghatározó figurája lett. Félreértés ne essék, nem mindenki szereti. Egyesekben ellenérzést kelt az általa képviselt szenvedélyes, szókimondó stílus. Elüt az osztrák határtól egy kőhajtásnyira található Kőszeg tartózkodóbb, visszafogottabb lakóitól. Ezzel Biego is tisztában van, ám derűs életfelfogásával túlteszi magát az esetleges ellenérzéseken, amelyből sajnos alaposan kijutott neki az elmúlt harminchárom évben.

U 12 IMG_9683Felhőtlen gyermekkor
A hárommilliós lakosú Örményországban, Ararát városában látta meg a napvilágot 1982-ben. A fővárostól, Jerevántól 42 kilométerre délkeletre található település a híres örmény brandyhez hasonlóan az Ararát-hegyről kapta a nevét, melyet az örmények szinte vallásos áhítattal tisztelnek. Havas ormai tekintélyt parancsolók, a hegy valósággal a város fölé magasodik, pedig attól mintegy 30 kilométerre található, már a határ túloldalán, Törökországban. Tiszta időben Jerevánból is tökéletesen lehet látni. Édesanyja könyvelőként dolgozott a helyi cementgyárban, édesapja pedig az aranybányában robotolt minden nap, és mindenhol előszeretettel politizált. Ez utóbbi hóbortjának köszönhetem egyébként, hogy Kőszegen ma Biegóval ebédelhetek, de erről később.
A magyar kalandokról a kis Adibeg még mit sem sejthetett taknyos kölyökként. Nem volt más dolga, mint élni a gyerekek reményteljes életét. Suliba járt, utána boldogan hajtott haza mezítláb a fából eszkábált rollerével (a saját készítésű roller nagy divat volt Örményországban). A nyári szünetben – amikor szinte csapadékmentes forróság uralkodik a régióban – az Araráthoz közeli bányatavak egyikében lubickoltak barátaival meztelenül, vagy az örmények 1900 méter magasan fekvő Balatonja, a Szevan-tó partján terelték a marhákat. Télen a fapados mozik egyikében kíváncsian nézegették a Nyugati filmeket, vagy a színes tévében bámulták a szovjet meséket (kábeltévéje akkor még csak a szomszédnak volt, ha török sorozatokat és hírműsorokat akartak látni, át kellett menni hozzájuk) a mindennapok szerves részét alkotó fekete tea mellett. Jól is jött olyankor a forró ital, a telek jellemzően hidegek, szelesek és havasok Ararátban. Természetesen nem arról szólt az egész tél, hogy egyik műsort nézték a másik után. A családnak rengeteg ideje volt egymásra és másokra is, Örményországban erős kultúrája van a családi összetartásnak, és a vendéglátásnak. Biegóéknál naponta többen is megfordultak. A vendég olyannyira szent az emberek szemében, hogy egyesek nem ritkán hitelt is felvesznek, csak hogy dúsan megterített asztalt kínálhassanak neki. Biego és öccse számára tehát megszokott látvány volt, amint szülei hosszasan társalogtak az ismerősökkel. Az asztalra került ilyenkor minden, mi szem szájnak ingere. Házi kenyerekre házi készítésű baracklekvárt és mézet kentek. A kenyér annyira fontos Örményországban, hogy sokan ahelyett, hogy azt mondanák, reggelizem, ebédelek vagy vacsorázom, így fogalmaznak: kenyeret eszem. (Az egyik legismertebb kenyérféle a lavas, ez a hosszúkás, vékonyka lepény, amelyet azonos technikával készítenek az asszonyok már évszázadok óta.) Az italok terén a gránátalmalevet meg a teát egy idő után felváltotta a vodka, a brandy, vagy vörösbor.

U 7 IMG_8569Ha menni kell, hát menni kell
A vendégségek során a téma előbb-utóbb a politikára terelődött. Biegóék életében a politika nagy szerepet játszott, volt tehát miről beszélni. A mai Örményország független elnöki köztársaság, szabad piaccal és demokratikus alkotmánnyal, azonban ez nem volt mindig így. Az első világháború után a korábban az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozó örmények egy rövid függetlenségi időszakot követően a szovjetek irányítása alá kerültek, egészen a Szovjetunió 1991-es felbomlásáig. Biego ekkor kilenc éves volt. Az első pár független évet gazdasági válság jellemezte. Örményország is megszenvedte a túl gyors váltást a szocializmusból a kapitalizmusba, a politikai és gazdasági életben beindult egy erős pozícióharc. Biego édesapjának határozottan rossz véleménye volt a rendszerváltás után kialakult politikai állapotokról. Testében forradalmi vér csörgedezett. Gyakran jártak tüntetni és az is megesett, hogy édesapja késő este, titokban, a kis Biego mellett festette a plakátokat a különböző felvonulásokra. Az ellenzéki tevékenységet azonban nehezen tűrte a rendszer. Elindult egy erős tisztogatás, rengeteg ellenzéki vezetőt félemlítettek meg. Naponta bántalmaztak embereket, nem egyszer rálőttek Biegóék házára is. A helyzet tarthatatlanná vált, a család érezte, mennie kell. Adibeg Towmasyan számára véget ért a gyermekkor.
1993 nyarán egy hónap alatt eladták mindenüket, és megpróbáltak kijutni az országból. Második nekifutásra sikerült feljutniuk egy repülőgépre, mellyel Oroszországba utaztak, ahonnan vonattal Ukrajnán keresztül Lengyelországba kerültek. Menekülttáborokban szálltak meg, Örményországból hozott portékákból próbáltak pénzt szerezni. Egy csípős hajnalon egy mezőn keresztül futva sikerült átszökniük Németországba, ahol két évet töltöttek el, táborról táborra járva, munkát keresve, sokszor reményvesztetten. A volt szovjet laktanyákban berendezett táborokban a hangulat sokszor pattanásig feszült, a bevándorlók között gyakoriak voltak az atrocitások, a higiéniás körülmények az eső áztatta nyári fesztiválokat megszégyenítők voltak.
Az első, ami feltűnt nekik, hogy ruházatukkal kilógnak a sorból. Az otthoni divat szerint makkos cipőben, hosszú nadrágban, ingben és bőrkabátban feszítettek, míg Lengyelországba és Németországba ekkor már begyűrűzött a Nyugat a baseball-sapkával, rövidnadrággal és színes pólókkal. A másik feltűnő dolog számukra a bőrszínük miatti megkülönböztetés volt. Most először történt velük, hogy a menekülttáborokat elhagyva, bőrük sötétebb színe furcsa, bizalmatlan pillantást váltott ki másokból. Voltak egyéb, apró meglepetések is: ekkor láttak először papír-zsebkendőt (az örmények kendőbe fújták akkor az orrukat), Nutellát és emeletes vonatot is. Munkát azonban nehezen és csak elvétve kaptak, letelepedési jogot pedig egyáltalán nem.

U 3Biego_biciklinAz ígéret földje, Magyarország?
Egy hosszas, bürokratikus huzavona végén 1995-ben rövid időre visszaküldték őket Örményországba. Itt azonban nem volt maradásuk, az első adandó alkalommal újra gépre szálltak. Ez karácsonykor történt. Céljuk Ausztria volt, ahová Magyarországon keresztül akartak eljutni. Az ünnepek alatt nem tudtak elmenni Budapestről, a Keleti pályaudvaron eltöltött napok után január közepéig egy templomban szállásolták el a családot, majd a bicskei menekülttáborba küldték őket. Három évet töltöttek itt.
A serdülő Biego éjszakai iskolába járt, álmokat szőtt céltalan biciklizgetései közben, takarított, dolgozott. 1998-ban Budapestre rendelte őket a sors, ahol a családtagok különböző gyrososoknál kaptak állást. Biego még egy „mekiben” is dolgozott, igaz, a munkalehetőség, szintén egy gyrososnál. Az egész család ide költözött. Ez a gyrosos pár év múlva bezárt, úgyhogy amikor felszabadult Kőszeg főterén egy üzlethelyiség, úgy döntöttek, hogy összekuporgatott pénzükből és barátaik segítségével saját vállalkozásba kezdenek. Így született meg 2008-ban a Kársz kebab gyorsétterme.
Eleinte csak örmény kebabot árultak, időközben azonban bővítették szolgáltatásaikat. Biego keze alatt megállás nélkül ég a munka, idén már pizza is sül, és újdonság a terasz is. A saját vállalkozással és annak sikerével egy álma vált valóra. A pizza és a kebab mellett olyan örmény ételkülönlegességek várják a vendégeket, mint a feta sajttal, bazsalikommal, lilahagymával, valamint citromos balzsamecettel készülő Kársz saláta, vagy az örmény módra készülő kalácsszerű édesség, a pahlava.vevőkkel nem volt közvetlen kapcsolatban, mert ekkor még komoly problémái voltak a magyar nyelvvel. 2002-ben váratlanul, ismerősökön keresztül jött Kőszegre.

U 9 IMG_8771Más emberek, más szokások
Közel húsz éve élnek már Magyarországon, ezalatt sokminden történt. Megtanultak magyarul, megértették a magyar emberek kulturális sajátosságait. Biego és Karina mindenkivel szívesen szóba elegyedik, legyen szó fiatal diákokról, a városba látogató vándorszínészekről vagy igazi helyi öregmotorosokról. Nincs olyan pletyka, amely ne futna át rajtuk. Hozzászoktak a panaszkodásunkhoz és ahhoz is, hogy mi magyarok sokszor merevebben kezeljük az élet mindennapi, egyszerű dolgait. Ami azt illeti, Biegónak köszönhetően én is jobban megértettem a magyar embereket: ennyi vidámságról, búbánatról, reményről és csalódásról szóló élettörténetet még soha nem hallottam ilyen rövid idő alatt.
Rájöttek, hogy a magyarokkal ellentétben az örmények könnyedebben fogják fel az életet, mindenre szakítanak időt, nem sietnek sehova. Emellett babonásabbak is. Magyarországon furcsán néznénk arra, aki a macskát mindig előre engedi a házba, pénzt dob a földbe a házépítéskor és kezet fog velünk, ha véletlenül az asztal alatt összeakadt a lábunk. Itt az anyák nem locsolnak vizet a fiúk után, ha azok hosszú útra mennek el hazulról. Ezt egyébként náluk is ritkán teszik, hiszen az örmény család rendkívül összetartó, a fiúk nem mennek messzire. A gyerekek közül mindig a legidősebb költözik el először, és nem ritkán csak a szomszédba. A legfiatalabb marad utoljára, hogy a szülőkről valaki gondoskodjon. Ez a fajta erős családi kötelék Biegóéknál is gyönyörűen megmutatkozik.

U 2_MG_9696Honvággyal élni
Az örmény gyökerek továbbra is rendkívül fontosak a család, különösen a szülők számára, akik nosztalgikus, visszavágyódó hangnemben beszélnek elhagyott otthonukról. Miután Karina megtudta, hogy a második világháborúban egy örmény halottja is volt Kőszegnek, minden évben virágot visz a sírjára.
Nemrég, idén április 24-én volt az örmény népirtás 100. évfordulója. Egyedül Törökország tagadja a mai napig, hogy felelős lenne az egymilliónál is több örmény halálában, akik akkor még az Oszmán Birodalom területén éltek. Biegóék természetesen megemlékeztek erről is, és nagy örömükre Kőszegről többen hoztak nekik virágot. Ezen a napon a szokásosnál csendesebben, komolyabban beszélgetnek egymással örményül. Szavaikat nem érti senki, hiszen az örmény nyelvnek közvetlen nyelvi rokona a görögéhez hasonlóan nincsen. A 36 betűs ábécét (melyben csak öt magánhangzó található) még Meszrop Mastoc szerzetes alkotta meg Kr.u. 405-ben, azóta is ezt használják. A mai napig óriási szerepe van a nyelvnek abban, hogy a politikai széttagoltságban élő örmények meg tudták őrizni kulturális egységüket. Erre szükségük is van, hiszen ma a világon élő bő 10 millió örményből hét millióan diaszpórában élnek. Biegót ma már nehezebb a nyelvekkel zavarba hozni: magyarul tökéletesen beszél (és kevésbé tökéletesen, de ír is), németül és oroszul felsőfokon, angolul és olaszul pedig társalkodói szinten cseveg.
Amikor édesanyját kérdezem arról, hogy mi hiányzik neki a legjobban Örményországból, azt mondja, hogy az örmény emberek lelke. Hosszas magyarázatba kezd arról, mennyivel több szívvel szeretik az emberek az életet, a családot, a barátokat Örményországban, és mennyire erős és olykor kiszámíthatatlan lelkűek az ottaniak. Felismerni vélem a Nyugati ember számára oly érthetetlen orosz lelket ebből a leírásból, de ez ellen hevesen tiltakozik. Nem hiába, büszke típus az örmény. Elvégre már a Kr.e. VI. századra létrejött az etnogenezis, azaz a néppé válás folyamata az örményeknél, és övék a világ első keresztény állama is. Igazi túlélők, a történelem során számos inváziót kellett átvészelniük: jöttek az asszírok, a görögök, a rómaiak, a bizánciak, az arabok, a mongolok, a perzsák, a törökök, és az oroszok is.
Biego már annyira nem vágyódik vissza Örményországba, mint a szülei. Ott sem érezné magát otthon, mint ahogy még Magyarországon is érzi, hogy bevándorló (az állampolgárságért hiába folyamodik minden évben, eddig megtagadták tőle). Habitusának köszönhetően azonban itt már sokan ismerik és szeretik, magyar barátnője is van, felépített magának egy életet. Talán itt is marad örökre.

U 5 IMG_8438Zárógondolat
Cikkem itt véget is ért volna, ám az utóbbi hónapok eseményeit látva úgy érzem, nem köszönhetek el egy utolsó megjegyzés nélkül. Reményeim szerint kiderül ebből a történetből, hogy Biego személyében egy kedves és végletekig szorgalmas, céltudatos embert ismertem meg. Az idősebbek tisztelettel, a fiatalabbak egy része csodálattal tekint rá, mert nagyon mélyről indulva képes volt álmait valóra váltani egy idegen országban, kultúrában. Hiába érte rengeteg megpróbáltatás életében, töretlen jókedvével és kifogyhatatlan energiájával pozitív példát állít mindenkinek, aki vele megismerkedik. Szükségünk van ilyen pozitív példákra, különösen egy olyan időszakban, ahol az idegen-, és bevándorlás-ellenes érzelmek erősödni látszanak. Meggyőződésem, hogy Biego családjával kis országunk is gazdagabb lett. Számomra pedig újfent bizonyítást nyert, hogy a tolerancia és a békés együttélés felé való törekvés mennyivel kifizetődőbb, mint a sokszor alaptalan, arctalan félelem és az idegengyűlölet.

U 8 IMG_8573Épp tizenegy óra van, mire befejezem ezt a cikket. Ezt onnan tudom, hogy megszólalnak Biegóéktól száz méterre található, impozáns Jézus Szíve Templom öblös harangjai: (itt Kőszegen 11-kor harangoznak, annak emlékére, hogy a törökök 1532. augusztus 29-én 11 órakor hagytak fel a vár ostromával). A telefonom is ekkor szólal meg, hangüzenet érkezett. „Hé barátom, hallod a harangot? Kövesd a hangját, s megtalálsz engem is.” Nem is kérdés, ki küldte. És az sem, hogy vár rám Magyarország egyik legfinomabb kebabja.

U 10 IMG_8778Kép és szöveg: Kocsány Kornél

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s