Hét közepén kezdtem keresni információkat a budapesti világkupáról. Megint bosszús voltam, mint tavaly is, amikor a hazai sportsajtó „agyonhallgatta” az eseményt. Nem volt ez másképpen, akkor sem, amikor Szilágyi Áron az olimpiai és világbajnoki aranyérem után begyűjtötte az európai elsőséget is. Kettő sort találtam, akkor a győzelméről.

No, de sebaj! Irány a MOM minden igényt kielégítő csarnoka, a Gerevich-Kovács Kárpáti egyéni, illetve Zarándi Csaba csapat Világkupa-verseny. Azt tudtuk mindig, hogy kiváló vendéglátók vagyunk, így aztán nem véletlen, hogy rekord létszámú nevezés érkezett a versenyre. Az új rekord kettőszáztizenhét fő! A szerverezőknek volt munkájuk bőven, fogadva a világ legjobbjait.

Csapatunk bizakodó volt, mert bármerre is jártak a világban, minden alkalommal ott szerepelhettek a végjátékokban. Itthon pedig, kötelező elvárás volt a nyolc közé kerülés. Természetesen ez a feladat elsősorban Szilágyi Áronra hárult, aki az egész mezőnyt figyelembe véve is az egyik legkiegyensúlyozottabb küzdő. Régebben beszélgetve vele, azt már megtanultam, hogy elég egy pillanatnyi kihagyás ebben a sportágban és elúszott hosszú hónapok munkája.

Szépen indult minden. Magabiztosan jöttek a mérkőzések, de egyszer csak ott állt vele szemben a hórihorgas dél-koreai, Oh Szang Uk. Érezni lehetett, a feszültséget. Úgy indult minden, mint amire gondoltunk előzetesen. Aztán fordult kocka és Áron kapaszkodott. Fel is hozta a mérkőzést döntetlenre, sőt vezetett. Valószínű azonban, hogy ekkor a sérülése akadályozta a koncentrációt és a fizikai fölény nyert.

Volt még egy esély a tizenhat közé kerülésre, de Szatmári Andrásnak Anstett parancsolt megálljt. Valószínűleg arra senki sem gondolt, hogy a legjobb tizenhat között egyetlen hazai érdekelt sem lesz. Szerencsére ez igen ritkán fordul elő a világkupa sorozatban. Kicsit lógó orral indultunk haza, megtekintve a magas színvonalú elődöntőket, döntőket, ahol Jakimenkó menetelt a budapesti aranyig. Az ürömben, némi öröm is volt azért, történetesen, hogy volt televíziós jelenlét és sorban születtek riportok is. Lehet, hogy a média felfedezte magának az egyik legeredményesebb sportágunkat?

Vasárnap aztán volt még lehetőség a magyar kardozók számára, hogy kiköszörüljék az első két napon megcsorbult nimbuszunkat. Gondolom ez járt a fiúk fejében, mert nagyon „felszívták magukat” és főleg Szilágyi Áron remek akcióival megverték az aktuális világbajnokot és Európa-bajnokot is. Harmadikok lettek, s úgy tűnik ez a világversenyeken már-már bérelt hely. Így a végén mondhattuk azt, hogy soha rosszabbat.

Kép és szöveg: Koncz Dezső