El Kazovszkij (1948-2008) a késő XX. század és az ezredforduló egyik legeredetibb és legszuggesztívebb magyar képzőművésze volt. Festőként, performerként, díszlettervezőként és – ma már tudjuk – költőként is hatalmas életművet hagyott hátra, amelynek roppant elevenségét és mélységeit a kortársak is azonnal fölismerték. A Magyar Nemzeti Galéria mintegy 400 művet bemutató kiállítása arra vállalkozik, hogy művészettörténetileg pontosabb képet rajzoljon mindarról, amit El Kazovszkij fájdalmasan korai halálával örökül hagyott.

A kiállítás egymástól markánsan elkülönülő szekciói egy-egy karakteres metszetben villantják fel El Kazovszkijt és művészetét.

A rendezés nem állít fel közöttük fontossági sorrendet, illetve nem határoz meg a nézőknek egyértelmű bejárási útvonalat, inkább arra ösztönöz, hogy a labirintusszerű térben járkálva szokatlan összefüggésekre figyeljünk fel vagy ismerjünk rá.

A művésznek erős hajlama volt bizonyos tárgyak, emberek, műalkotások fetisizálására. A fétistárgyak állítása, kultusza és ledöntése a művész festményeinek, installációinak és híres performance-ainak központi témája volt: csillapíthatatlan, szerelmes sóvárgása az elérhetetlen Szépség után a Másik eleven testének roppant sokféle, gazdag érzékiségű művészi pótlékait hívta életre. A fikcióval, a keretekkel, a síkvetületekkel, a képregény formával és az irodalmi szerepekkel való játék tartja életben művészetének mélyről fakadó teatralitását. A színek, terek, méretek, formák intenzív és szenvedélyes ellenpontozása révén művei roppant erős, szinte mágneses vonzerővel hatnak a nézőre. Ehhez kapcsolódik a kiállítás egyik szenzációja is: a több mint húsz éven át folytatott ünnepi játékai, a Dzsan-panoptikumok monumentális színpadának és jelmezegyüttesének bemutatása.

A nemi identitás problémája, amelynek önálló – tapintatos, de karakteres – tárgyalása nélkül El Kazovszkij minden bemutatása képmutatás lenne. A művész mindig bátran fordult szembe a nemi sztereotípiák zsarnokságával: de mivel saját önértékelése szerint “19. századi stilizált férfitudattal” nőtt fel, saját köztes pozícióját is a markáns férfi és női szerep-előírásokkal konfrontálódva formálta meg. Mélyre ható családi és kulturális gyökereit, a nyelvhez, a klasszikus orosz irodalomhoz és kultúrához való kötődését szintén külön szekcióban dolgozzuk fel. Noha lényegében független az eddigiektől, nem kerülhető meg El Kazovszkij indulásának egykori avantgárd gyökere, az 1970-1980-as évek hazai underground ellenkultúrája sem. Végezetül egy provokatívan “white cube”-nak elkeresztelt önálló szekcióban irányítjuk a figyelmet El Kazovszkij festészetére. A kifejezés a kortárs művészeti szakirodalomban azt a látszólag semleges galériateret jelöli, amely kizárólag a művek “tisztán” esztétikai, “abszolút festői” minőségeit állítja fókuszba, vagyis kizár a műértésből minden, úgymond, külső, alkalmi és helyi vonatkozást, társadalmi, nemzeti, kulturális, vallási vagy szexuális kisebbségi kontextust, hogy semmi se zavarja az abszolút festői értékek érvényesülését.

Magyar Nemzeti Galéria, 2015. november 6. – 2016. február 14.

(A kiállítás kurátorai: Jerger Krisztina, Rényi András, Százados László
A kiállítás az El Kazovszkij Alapítvány együttműködésével jött létre.)

(Forrás: MNG)
Eifert János felvételei