MISS ELEGANCE

Azt gondolom, hogy nem lehet elégszer leírni, hogy a magyar lányok a legszebbek a világon! Igaz hallottam már ugyanezt brazil barátomtól, aki felesküdött a latin amerikai szépségekre.

M 2M 1M 3M 4

Nem csoda, ha a különféle megmérettetéseken, szépségversenyeken rengeteg fotós „vadászik” olyan alanyra, aki aztán magazinok címoldalán szerepelhet. November utolsó hetében én is eljutottam egy versenyre. Ugyan, a Miss Elegance nem csillogó kifutókról, pompás virágerdőről és híres fellépő sztár énekesekről szól, de a lányok, asszonyok itt is vonzó jelenségek. Mondhattam ezt akár előre is, mert már második alkalommal látogattam el Buda egyik leghangulatosabb éttermébe.

M 5M 6

M 8Korán érkeztem és így volt alkalmam Bodor Lászlóval, az est „gazdájával” néhány szót váltani.
– Mitől más ez a verseny, mint a többi, amiből azért szerencsére van bőven?
– Egyrészt ebben a környezetben sokkal családiasabb, ember közelibb a lebonyolítás. Fontos, hogy itt nem szakavatott zsűri dönti el a helyezéseket, hanem a közönség szavaz. Az is különlegessége az estének, hogy van egy kategória, a harminc év feletti hölgyeknek. Máshol ők nem mérettethetik meg magukat.

– Mi a tapasztalat? Kik jelentkeznek a MISS ELEGANCE felhívására?
– Természetesen az interneten és esetenként személyes ismeretség alapján áll össze a mezőny. A legkülönfélébb foglalkozásokat űzik a hölgyek. Van egyetemista, középiskolás, de pincérnő, leendő rendőrnő, borász is.
– Mi inspirálja a lányokat arra, hogy elinduljanak?
– Természetesen a fődíj, ami egy egzotikus külföldi út, de talán fontosabb számukra, hogy szerezzenek egyfajta magabiztosságot, egészséges önértékelést.

M 11Beszélgetésünk alatt még javában zajlott a főpróba. Az egyik hölgyet azonnal “kiszúrtam” magamnak. Látszott a mozgásán, hogy nem először szerepel a „kifutón” és szépségével is kiemelkedett a mezőnyből. Gerő Adriennel is tudtam beszélgetni még a kezdés előtt.

M 16Céltudatos, magabiztos, ezt a nélkül is meg tudtam állapítani, hogy akár egyetlen szót is váltottunk volna.
– Miért jelentkeztél erre a versenyre?
– Indultam már hasonló megmérettetésen, de eddig csak külföldön. Az egyiken a négy megszerezhető koronából egyet hazahozhattam és a másikon is bekerültem a top ötbe. Hazai versenyen még nem voltam és most először megmérettetem magam itthon is.
– Mi a legfontosabb egy ilyen alkalommal, természetesen a szépségen kívül?
– Az önbizalom! Kell, legyen kiállása az embernek, ha már elindul, s sugározzon belőle az élet szeretete, kedvesség az emberek irányába. Ezek legalább olyan fontosak, mint a tökéletes alak, a szép vonások.

M 9

– Mi a célod a szereplésekkel?
– Mindig olyan volt az életem, hogy, ha valamit elterveztem, arra törekedtem, hogy a legjobb legyek benne. Így van ez most is. Nem tudok nyugodtan aludni, ha a tükörbe nézve nem mondhatom el, hogy, igen ezt megcsináltam és szeretem hallani ezt másoktól is. Szeretnék még jó pár évig minél több rendezvényen megjelenni, befutni egyfajta karriert, de a végső cél, amihez a végzettségeim már megvannak, egy szépségszalon megnyitása.

Adriennt elnézve egy pillanatnyi kétségem nem volt afelől, hogy sikerülni fog mindaz, amit eltervezett.

Aztán, még a kezdés előtt egy másik hölgyet is sikerült mikrofon elé csábítani. Molnár Alexandráról először el sem hittem, hogy még csak tizenhat éves. Alakját megirigyelhetnék jóval idősebb hölgyek is.

M 12M 20

– Te, honnan érkeztél?
– Tiszaújvárosból jöttem és fiatal korom ellenére, már több éve modellkeddek. Természetesen gyerekként a szüleim támogattak az ilyen dolgokban, de mivel szeptembertől Pesten tanulok, most már önállóan is keresem az alkalmakat. Közgazdasági szakközépiskolába járok és mellette inkább fotózásokon veszek részt, amit nagyon élvezek. Alapból grafikus akartam lenni, tehát az is érdekel.
– Miként találtál rá a MISS ELLGANCE eseményre?
– Tavaly már részt vettem egy estén, de akkor még, mint néző. Tetszett és idén elindulhattam.

M 15M 14

Mielőtt a lányok bemutatkozása elkezdődött volna, megismerhettünk egy végtelenül tehetséges énekes hölgyet. Többen fel is mordultak a közönség közül, hogy Tamás Janka, akár a versenyzők között is az egyik esélyes lehetne, mert nem csak hangjával, hanem szépségével is lenyűgözte a társaságot.
A két riportalanyomon kívül aztán a MISS ELEGANCE versenyen indult még Pécsi Mónika, aki Miskolcról érkezett és gyógyszerészként dolgozik. Horváth Ingrid, két gyermek édesanyja és a nézők legnagyobb meglepetésére elmondta, hogy hivatásos katonaként szolgál. Laki Veronika, akinek a párja büszke arra, hogy szép barátnője van, és szüleitől most veszi át a Bababolt nagykereskedelmet. Hrubina Karolina Gyöngyöspatáról arról beszélt, hogy a családi hagyományokat folytatva szőlész-borásznak tanul. Styaszni Dorina is igencsak érdekes foglalkozást választott magának, nyomozó lesz iskolái elvégzése után. Horváth Szilvia pedig a vendéglátóból érkezett, s leginkább azért szereti a szakmáját, mert emberekkel foglalkozhat.

M 17M 10

Mivel az esemény elődöntő volt, lettek továbbjutók, de úgy gondolom, hogy nem is annyira az eredmény a fontos, hanem az, amit a hölgyek tettek. Kiálltak és önbizalmukat növelve megmutatták magukat a világnak és rajtam keresztül az olvasóknak. A siker az övék!

M 18M 19

Kép és szöveg: Koncz Dezső

There is one comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s