Ez az a cikk, amit nem akartam megírni. Nagyon nem! Elhinni sem tudtam, amit a hírekben hallottam, s ezzel még ma is így vagyok. Még elevenen él bennem a kép, amikor a nyáron, az óbudai főtéren koncert közben rám mosolyogtál a színpadról.

Ismertük egymást régóta. Gyerekként, nyiladozó értelemmel csodáltam rá a világra, s tudtam meg, hogy a hazai zenei világ mennyi kincset hoz az életünkbe. „Nagyhatalom” voltunk tehetségek terén és Te ülhettél a képzeletbeli csúcson legmagasabban. Nem tudok olyan embert, aki ne tisztelt volna. Élmény volt hallgatni a játékod, s azt a hihetetlen intelligenciát, amellyel meg tudtad szólítani a közönséget.

Eszembe jutnak azok a napok, amelyeket együtt tudtunk tölteni. Majd minden hazai nagysággal készítettem Sztárbarangoló műsort. Az egyik legkedvesebb emlékem mindig is a Keszthelyen történt kirándulásunk volt. Séta közben annyi szeretetet kaptál a járókelőktől, mint talán senki a filmek készítése során. Még német turisták is megismertek és örömmel szorongatták kezedet.

Természetes volt, hogy amikor készítettem „Sztárok és sztorik” könyvemet, Neked helyed volt benne. Mindenkitől kértem, egy történetet, ami meghatározó volt életében, de nem jelent meg még sehol. Te, az unokádról írtál, hihetetlen szeretettel.

Terveztem még Veled egy nagy beszélgetést a Nagylátószög számára. Marad az emlékezés. Annyi mindent hagytál ránk, hogy az az érzésem, hogy örökké itt maradsz velünk, lemezeiddel, riportjaiddal, fotóiddal, kedvességeddel, szelíd mosolyoddal. Ég veled Benkó Sándor!

Kép és szöveg: Koncz Dezső