FERÓ HETVEN!

Amikor, reggel megláttam az első gratulációkat, akkor vagy háromszor megdörzsöltem a szemem. Nem hittem az évszámnak. Aztán találtam hatvankilencet, de még hatvannyolcat is. Gyorsan le is ellenőriztem a dátumot és bizony ez a hetvenet bizonyította. Nagyon nehéz elhinni a vitalitást, színpadi teljesítményt látva Feró korát. Utoljára élőben a Tabánban láttam, s mint mindig varázsolt. Kevesen tudják olyan erővel bevonni a közönséget a koncert „forróságába” mint Ő. Nézve, ahogy „felszántja” a színpadot, hihetetlen a kora. Persze azt gondolom, hogy nála nem az évek száma számít, hanem, hogy ott belül még mindig hevíti az a hév, amivel a pályáját elkezdte. Annyi mindent összehordtak róla, negatív értelemben, hogy másnak bizton elege lett volna az egészből. Egyet azonban nem tudtak elvenni tőle soha, a közönség szeretetét. Ez az, amitől Ő örök fiatal marad! Isten éltesse sokáig!

Feró 1Feró 8

Feró 13Feró 20

Feró 10Feró 15

Feró 22Feró 17

Feró 9Feró 21

Kép és szöveg: Koncz Dezső

There is one comment

  1. Szendrei Tibor

    Nem mondhatnám,hogy kedvelem,de sokakat vonzott egyéni stílusa,ellentmondásos egyénisége,kedélyessége. Gratulálok,jó egészséget,vidámságot,örök vitalitást.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Szendrei Tibor bejegyzéshez Cancel

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s