Megvallom, régen voltam már röplabdamérkőzésen fotózni és írna róla. Pedig, ahogy a híreket figyelem, a női csapatok izgalmas és látványos csatákat vívnak a bajnokságban. Ezen a hétvégén is akadt kínálat bőven a honi pályákon. Úgy gondoltam, hogy vasárnap este a Folyondár utca csarnokába érdemes ellátogatnom, ahol a kecskemétiek vendégeskedtek.

Már a buszon felfigyeltem két velem utazó úrra, aki feltehetően minden Vasas mérkőzésen ott lehettek, mert szakavatottan beszéltek a vízilabdázók teljesítményéről, a labdarúgóknál egy befejező csatár hiányáról és a kézilabdázók kimaradt ziccereiről. Azt, azért kivettem a szavaikból, hogy röplabdázó lányaik esetében a „betlizés” ma nem fordulhat elő.

A csarnokba érve, aztán azt tapasztalhattam, hogy meglepően kevesen jöttek el szurkolni. Családias volt a hangulat, persze szóltak a dobok, egészen pontosan kettő. A vendégek négy leghangosabbja, az elejétől a végéig olyan vehemenciával szurkolt, éltetve a hírös várost, ami megsüvelegendő teljesítmény.

A bemelegítés kimondottan mosolygós volt mindkét oldalon. Az ránézésre látszott, hogy a kecskeméti Röpkék hihetetlenül fiatalok és csinosak. Az átlagéletkorukat tizenhét-tizennyolc év körülire saccoltam, amit edzőjük meg is erősített. A rutintalanság a kezdésükön azonnal érződött. A házigazdák olyan ütemben gyarapították pontjaikat, ahogy csak akarták. Az elejétől kezdve nem volt kétséges, hogy nem születik meglepetés.

A második menetben aztán mégis történt valami olyan varázslat, amit sokáig a kecskeméti lányok sem hittek el. Teljesen kiengedett a Vasas és szinte végig vezettek a vendégek, nem is kicsit. Aztán a sorozatos cserékkel csak sikerült felrázni a piros-kékeket és a végén, egy vitatott bírói ítélettel, „behúzták” a szettet.

A végjátékban még egy picit felszívták magukat a Röpkék, de kétség sem fért, ahhoz, hogy az ászait pihentető házigazda gárda a 3:0 után begyűjtheti a maroknyi rajongók gratulációit. Győzött a tudás és a rutin, de elnézve a Kecskemétet, van fantázia a gárdában, ami csak segíthet a honi röplabdának.

Kép és szöveg: Koncz Dezső