Két mérkőzésnek adott otthont a Tüskecsarnok húsvéti ajándékként a jégkorong szerelmeseinek. Azt megtapasztalhattuk, alig egy hete, hogy rengeteg embert mozgat meg szinte minden mérkőzés a hazai pontvadászat kapcsán, s különösen így van ez, amikor kiemelkedő rangadó várható. Mindenféle családi események miatt késve értem a bronzéremért folyó csatára, s rögtön két meglepetés is ért a második harmad végén. Az első az volt, hogy igencsak foghíjasak voltak a lelátók a MAC- Debrecen összecsapáson, de még inkább nem akartam hinni a szememnek, amikor megpillantottam az eredményjelzőt. Először arra gondoltam, hogy a debreceni három nullás vezetés biztosan elírás. Pedig nem! A hazaiak fáradtan játszottak, s a mérkőzés e szakaszában már a vendégek sem erőltették a támadást.

Azért, a szünetben akadt egy kellemes meglepetés is, mert ajándékokért, két fiatal, félpályáról lőhetett üres kapuba, szakavatott riporteri konferálás mellett. Számukra minden bizonnyal hatalmas élmény maradt az esemény.

Elképzelni nem tudom mi történhetett az öltőzőben, az utolsó szünetben, de rá sem lehetett ismerni a csapatokra. Megtáltosodtak a MAC legények és még a rendes játékidőben „bepakoltak” hármat, egálra hozva az éremért folyó küzdelmet.

Jöhetett a hosszabbítás, s amikor már csak három-három mezőnyjátékos maradt a jégen, egy eladott korong, egy gyors megugrás elégnek bizonyult a bronzéremhez, ami így Debrecenbe került.

Még több mint egy óra volt a döntőig, s hatalmas arénában csak a biztonságiak foglalták el helyeiket. Látni lehetett azonban, hogy odakint rengetek ember gyülekezik kék-fehérben és fekete-sárgában.

A lelátók pillanatok alatt megteltek a kapunyitás után és indulhatott az első „ütközet”, a hangpárbaj. Zászlókkal, dobokkal, szirénával „felfegyverkezve” érkezett a döntőre a két legmasszívabb haza szurkoló sereg. Kicsit, a fehérváriak lehettek többen, de hát Miskolc sokkal messzebb van!

A himnusz után, egy nagyon szép jelenettel indult az este, amikor a Miskolci Nagy Családosok Egyesületének átnyújtottak egy ajándék utalványt. Ez után indulhatott a száguldozás a jégen. Erre mondják azt, hogy az első pillanattól szikrázó jelenetek sora zajlott a játéktéren. Egymást, palánkot nem kímélve, eszement iramban kezdődött a mérkőzés.

Csak kapkodtuk a fejünket a gyorsaság láttán. Hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben és a harmad végére a döntetlen egy-egy találattal teljesen igazságosnak tűnt.

 A második menettől kezdve a karmesteri pálcát teljes mértékben átvette a Fehérvár AV 19. Fölényük nem csak a mezőnyben vált nyilvánvalóvá, hanem a gólok számában is. A kedélyek valamelyest lenyugodtak és a személyes ütközetek helyett a játéké lett a főszerep.

A Jegesmedvéken, valahogy azt lehetett érezni, hogy ezen az estén nem harapnak annyira, mint ahogyan azt megszoktuk tőlük. A Magyar Kupa, így viszonylag simán került Székesfehérvárra, egy kicsit, talán gyógyírt jelentve az egész szezonban elért eredményekre. A semleges szurkoló számára pedig, megint csak megállapítható tényként kezelhetjük, hogy a hazai jégkorong egyre jobb színvonalon mozog és igazán szerethető sportág. Bízunk abban, hogy a válogatott is hozza majd a formáját a soron következő megmérettetéseknél. Mi szurkolunk!

Kép és szöveg: Koncz Dezső