Barátaimmal rengeteget vitatkoztunk azon, hogy szabad-e az egészen kis gyerekeket a versenysportban szerepeltetni. Ahányan voltunk, annyi vélemény és érv. Magam sokat járok sporteseményre és nem csak a televízión keresztül figyelem a versenyeket. Azt vallom, hogy azok az alig tizenéves lányok és srácok, akik a küzdelmeken indulnak, rettentően élvezik az egészet.

A Ritmikus Gimnasztika esetében, különösen így láttam a helyzetet. A lányok egészen kicsiként is olyan hajlékonyságról, rugalmasságról győztek meg, miközben egyfolytában mosolyogtak, hogy öröm volt nézni. Sikoltozva drukkoltak egymásnak, és nem utolsó sorban alakjuk rengeteget változhat, előnyükre. Önmagában, az olyan kétnapos események, mint a korosztályos Budapest Bajnokság, pedig egy jó „buli”.

Természetesen, kétségem sincs a felől, hogy, aki eljut egy ilyen megmérettetésre, rengeteg edzés van a mozdulataiban. Gondolom, edző, pedagógus kérdése, hogy ezt játszva tudja elérni vagy szenvedősen telnek a hétköznapi felkészülések. A csillogó szemeket, az „ünnepi” dresszeket, sminkeket, hajakat elnézve az első állítás lehet túlsúlyban.

A gyakorlatokon látszik, hogy a tartások, az ugrások magassága, a magabiztos szerhasználat, még hagy maga mögött kívánnivalót, de a szakember szeme bizton ki tudja választani a született tehetségeket, s akkor már csak egy kis kitartás, szorgalom és irány a világhírnév, a fényes érmek és a rengeteg begyűjtött taps.

„Pillangók” repkedtek a szőnyeg felett szombaton és vasárnap, s igazi sportolónak érezhették magukat a percnyi gyakorlatok alatt. Sportoló a nézőtéren is, igaz egy teljesen más sportág, a labdarúgás nagysága, Torghelle Sándor figyelte értő szemmel a gyakorlatokat. Azt nem tudom, hogy ennyi évesen, mint a szőnyegre lépők, Ő már kergette-e a labdát? Gyanítom, igen.

A jövő bajnokai adtak egymásnak randevút a hétvégén a Láng Sportcsarnokban. Érmeket is osztottak, de a nyertese az eseménynek maga sportág, mert tömegek űzik és szemmel láthatóan nem lesz gond az utánpótlással.

Kép és szöveg: Koncz Dezső