Fókuszban a jelen

 

A koncentráció annak képessége, hogy egy adott dologra irányítsuk teljes figyelmünket.

Amikor koncentrálunk, az adott tevékenység teljesen beszippant minket.

Nemrég értettem csak meg, hogy ezt jelenti számomra a makrofotózás. Amikor fontosnak, értékesnek tartok valamit, körülötte minden más megszűnik. Mivel ilyen értelemben környezetnek minősül a saját hangulatom is, ez arra is érvényes. Mintha én magam is megszűnnék létezni, mikor közelítek ahhoz az egyhez, a jelenleg mindennél fontosabbhoz. Lehet az egy levélke széle, egy érdes felület vagy egy állati szem, a téma abszolút fókuszba kerül, ahol minden más jelentéktelenségét jól mutatja a fotózott részletet körülvevő, azt kiemelő homály.

A koncentrációra szükség van. Elcsépelt közhely, de igaz, hogy információáradatban élünk, ami azt jelenti, folyamatos szelektálásra kényszerülünk. Minden nap meg kell küzdenünk azért, hogy kiválasszuk azt az egyet, a jelenleg mindennél fontosabbat, legyen az a munkánk, egy párbeszéd vagy egy film élvezete. És, hogy még nehezedjen is a dolog, a koncentrációt meg is kell tartani.

Amiről beszélünk tehát, az a folyamatos jelenlét. Teljes értékű részvétel az élet minden pillanatában, mely feltétele annak, hogy mindig a legjobbat hozzuk ki magunkból és,hogy képesek legyünk a boldogító pillanatok átélésére, élvezetére.

Gyakran mondjuk, hogy valaki csak testben van jelen. Az éber jelenlét azt jelenti, jelen vagyok a testemben!

Érzem a vele való kapcsolatot, ugyanakkor képes vagyok energiáit az épp fontos helyzetre irányítani(gondoljunk csak bele, ábrándozva milyen nehéz a szemkontaktus fenntartása).

Egyre több szakember javasolja a meditációt a koncentráció és a tudatos jelenlét fejlesztésére. Számos jótékony hatása mellett ugyanis megtanulhatunk vele figyelni testünk jelzéseire, ami maga az összpontosítás. A közhiedelemmel ellentétben tehát a meditáció nem a gondolataink kikapcsolását jelenti, sokkal inkább azok egy dologra irányítását. Rendszeres gyakorlásával a technika kiléptethető a test szűk keretei közül, és a mindennapok szintjén is hasznossá válik azáltal, hogy képessé tesz a minden mást kizáró figyelemre.

Nem kérdés tehát, hogy az összpontosítás és a folyamatos, éber jelenlét fontos, és-szerencsére-fejleszthető.

Vegyünk részt minél teljesebben életünk minden helyzetében! Engedjük, hogy beszippantson egy jó könyv, és közben valóban ne létezzen más! Figyeljünk barátunk szavaira, és ne akkor találjuk ki, mit kellett volna mondani az értekezleten vagy mit főzzünk este!

Koncentráljunk a jelenre, akár makrofotós az áhított részletre, és ne engedjük gondolatainkat eltérni attól! Mert jelen lenni megéri!

Szöveg: Illés Anett

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s