GYÖNYÖRŰ HÖLGYEK VERSENGÉSE

Sokáig gondolkodtam azon, hogy írjak-e egyáltalán a péntek esti MISS EUROPE CONTINENTAL verseny döntője előtti utolsó megmérettetésről. Úgy éreztem, hogy ha csak fotózok, az is el fog mondani mindent a magyar lányok szépségéről, vonzerejéről.

Sz 2Sz 1

Sz 3Sz 4

Sz 5 A történések aztán azt hozták, hogy mégiscsak gép elé ültem, főleg az után, hogy még a verseny előtt érkezve bepillanthattam egy kicsit a készülődésbe is és végignéztem az elkészült fotók tömkelegét.

Majd fél órával a hivatalos kezdés előtt érkeztem és rögtön megállapíthattam, hogy a versenyben induló lányok gyönyörűek mindannyian. A feszültségük szinte tapintható volt az első pillanattól kezdve, de ebben az időszakban még sokkal természetesebbek tudtak lenni, mint, amikor pózolni kellett a zsűri előtt. Utolsó simítások a hajakon, a sminkeken, érdeklődő tekintetek a nézők felé a felkészülést jelentő helyiségből és rengetek nevetés a „színfalak” mögött.

Sz 6Sz 7

Sz 8Sz 9

Sz 10Hogy, itt komoly tétre megy az este, nyomokban sem látszott az elején. Mintha tizenegynéhány barátnő jönne össze egy kellemes kikapcsolódásra. Pedig, a tét nem kicsi! Aki, elnyeri a zsűri kegyeit, az indulhat a döntőben, amely után a legjobbak Európa színpadán képviselhetik hazánkat. Erről a rangos, nemzetközi zsűri dönt.

Sz 11Sz 12

Sz 13A szponzorok és a zsűritagok felsorolása után kezdődhetett a „vonulások” sora, a már megszokott rendben. Polo, farmer az első körben, aztán a forró estében, a még forróbb fürdőruhás megjelenés és végül az estélyi. A legnagyobb tapsot és elismerést azért a szépségek mellett az a mozgássérült hölgy kapta, aki megmérettette magát egy ilyen versenyen is. Le a kalappal előtte!

Sz 14Sz 15

Sz 16Hogy, a végső döntőbe kik jutottak, mindegy is! Büszke lehet mindenki magára, aki kiállásával bizonyította, hogy érdemes elindulni a szépség megmérettetésén, ha másért nem, saját magáért. S, hogy mi, ki a szép? Nem mindig a legbombázóbb hölgy lehet a nyerő. A kisugárzás, az egyéniség megmutatása fontosabb, mint bármi más, s ha ez jön, akkor az illető mindenképpen nyert.

Sz 17Sz 18

Sz 20Sz 19

Sz 22Sz 21

Sz 23Kép és szöveg: Koncz Dezső

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s