MISS SELFIE 2016.

Kétségtelenül az egyik legnépszerűbb dolog szerte a világban, amikor telefonjainkkal elkészítjük emlékképeinket, amelyek többnyire azt mutatják be, hogy hol jártunk és kikkel. Éliás Gyulának jutott eszébe az, hogy, ha a dolog ennyire népszerű, akkor lehetne csinálni belőle akár szépségversenyt is.

S 1S 2

S 3Gondolatait tettek követték és hihetetlen szervező munkával összehozott egy országos megmérettetést gyönyörű hölgyek számára. Az idein igencsak nívós mezőny gyűlt össze, úgyhogy a neves emberekből, szponzorokból verbuválódott zsűrinek nem volt túl egyszerű dolga.

S 5S 4

S 6A műsor sem akárhogy állt össze. Olyan énekesek szórakoztatták a nagyérdeműt, akik a legnagyobb színpadokon aratták sikereiket. A konferálás sem akármilyen hölgynek jutott osztályrészül. Többen azt hittük, hogy ő az egyik biztos nyertes, persze tökéletes alakját, a mozgáskultúrát magas szinten való űzésének köszönhette. Garantáltan találkozunk vele még színpadokon…

S 7S 8

S 9S 10

S 11Természetesen a sztárok ezen az estén a lányok voltak. Mindig szerettem bepillantani a kulisszák mögé, a készülődésbe. Sminkesek, fodrászok dolgoznak pánikszerű gyorsasággal, merthogy idejük az nem sok van elkészíteni a varázslatot arra pár percre, amíg a hölgyek megjelennek a színpadon.

S 12S 13

S 14Nem beszélnék versenyről, pedig az! Akik eljutnak odáig, hogy a döntőben jelen lehetnek, mindannyian nyertesek. Van kiállásuk, önbizalmuk és valóban nagyon szépek. Azért a koronák, nyeremények mégiscsak eloszlanak valahogy.

S 15S 16

S 17S 18

S 19S 20

Az estélyi ruhában való megjelenésért az első ékes fejdíszt Lakatos Claudia fejére illeszthette oda a tavalyi királynő, Bátori Nelli. Második udvarhölgy Szlovákia szépe lett Nagy Viktória személyében, s a második helyért járó ékességet Duong Klaudia viselhette.

S 21Egyhangú pontozással a királynő Körözsi Szilvia lett, aki ”bezsebelhette” a címmel járó összes elismerést. A szervezők figyeltek arra, hogy üres kézzel senki nem távozott a színpadon lévők közül, s semleges szemlélődőként meg is állapíthattam, hogy mindannyian meg is érdemelték a nyereményeket.

Elindulni egy ilyen, vagy hasonló megmérettetésen, számomra nem kétséges, hogy érdemes. Nem is a koronáért, hanem azt gondolom, hogy az önbecsülésért, s az már tortán a hab, hogy a versenyen megjelent Kozsónak az volt a kérése, hogy készüljön egy kép vele is a lányokkal. A legfontosabb számomra, hogy minden egyes hölgy megérdemli az odafigyelést. Remélem, a képek erről tesznek tanúbizonyságot.

S 22S 23

Kép és szöveg: Koncz Dezső

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s