Fiatal a sportág hazánkban, még fiatalabb válogatottunk és a legfiatalabb a csupán erre a célra épült, egyetlen ilyen stadionunk. Ez az AMERIKAI FOCI!

Ahogy, autóztam Székesfehérvár felé, az autópálya igencsak tele volt. Magamban el is mosolyodtam, hogy bár tudom, hogy a sportág egyre népszerűbb itthon, de azért, hogy ilyen sokan oda igyekeznének, az mégiscsak túlzás.

Jó egy órával a mérkőzés kezdete előtt aztán meggyőződhettem arról, hogy, ha természetesen nem is mindenki a válogatott mérkőzésre igyekezett, de parkolót jószerivel nem nagyon találtam a „fellegvár” közelében.

Magyar- Belga. Ismét egy olyan nemzetközi megmérettetés, ami egyértelműen azt jelzi, hogy felkerültünk Európa térképére. A Lengyelek elleni, történelminek mondható győzelem után, tele reménnyel várták a szurkolók az újabb erőpróbát.

A nézők között jócskán akadtak, fiatal hölgyek, családok, gyerekek. Még mondják azt, hogy az amerikai foci csak a kemény legények sportja! Örömmel fedeztem fel a lelátón az elmúlt héten megírt Álmost és édesapját, s mint kiderült a „kis nagyembernek” azért akadt más feladata is ezen a délutánon. A csapat élén Ő vonult be a magyar zászlóval, természetesen némi segédlettel.

Tiszteletbeli válogatottként pedig, ott állt a himnuszok alatt a csapatban. A lelátón akadtak Belga szurkolók is, akik a zord időjárás ellenére felettébb vidáman sörözgettek.

A magyarok, úgy estek neki a vendégeknek, mintha le akarnák őket mosni a pályáról. Pillanatok alatt a vörös zónában volt a gárda. Igaz, „csak” egy mezőnygól jött össze a kezdeti „hengerből”, de a publikum ezért is nagyon hálás volt.

 Aztán, a harci rend kezdett szépen lassan visszaállni. A küzdelem dominált és esetenként alapvető hibák is. A Belga hat pont után, olyat láthatott a közönség, ami szinte soha nem fordul elő egy mérkőzésen. Totálisan elrontott jutalomrúgás.

A végén a vendégek örülhettek jobban a 20-17-es győzelemnek, de a fiúk ismét emelt fővel vonulhattak öltőzőbe. Szép a pálya, jó derbi volt, néha még a nap is kisütött, köszönet a vendégeknek, hogy eljöttek. Mi kellhet még? Várjuk a következőt!

Kép és szöveg: Koncz Dezső