VARGA MIKÓS 60!

Sokat gondolkodtam, hogy miként írjak egy olyan koncertről röviden, amely átölelt negyvenévnyi pályafutást, csodálatosan koreografáltan jelent meg a Syma Csarnok terében és felvonultatott annyi csodás hangot, amellyel egy színpadon ritkán találkozik az ember.

va-1va-2

va-3

va-5va-4

va-6va-7

va-8Úgy döntöttem, egészen máshonnan közelítem meg a születésnapját ünneplő Varga Miklóst. A képek, amelyből ezernyi született, elmondanak mindent az emelkedett hangulatról, a fellegekig szárnyaló érzelmekről. „Előkapartam” azokat az emlékeket, amelyek konkrétan hozzá köthetőek.

va-10va-9

va-11va-12

va-14va-13

va-15Huszonévesen őrülten rock rajongó voltam, s ebben az áramlatban is kiemelkedett egy Pandora’s Box formáció. Amikor, koncerten megszólalt „A zöld, a bíbor és a fekete”, mintha az ember elemelkedett volna a földről, s repített a dal fel egészen a fellegekig. Ezek voltak azok a meghatározó opusok, amelyek miatt a rock örökre horgonyt vetett a lelkemben.

va-17va-16

va-19va-18

va-20

va-21va-22

va-24va-23

va-25Az élet úgy hozta, hogy évekkel később készítettem egy „Sztárbarangoló” című televíziós sorozatot. A felépítmény egyszerű volt. Kinéztem egy szép hazai várost, megkértem egy énekest, hogy jöjjön el velem. Semmi más dolga nem volt, mint sétálnia kellett az utcákon, tereken, s egyetlen kamerával megfilmeztem az egészet. Ebből egy harminc perces film készült az Ő zenéjével.

va-26

va-27va-29

va-30

va-31va-32

va-33Varga Miklósnak Békéscsaba jutott. Egy téli napon, igencsak zimankós időben indultunk. Először ott töltöttünk el együtt, szinte egy egész napot. Megismertem a színpadon látott bálványon kívül egy rendkívül kellemes, sztár allűröktől mentes, igazi úriembert. Nem felejtem el azokat a pillanatokat, amikor érezni lehetett az emberek szeretetét. Gyakran előfordult, hogy ilyen sétálások alkalmával az autógramm gyűjtők notesza jócskán gyarapodott. Miki az aláírások mellett mindenkivel váltott pár kedves szót, beszélgetett a városról, s soha nem felejtem el, amikor két fiatal lány távozóban megjegyezte: „Olyan emberi!”

va-34va-35

va-37va-36

va-38va-39

va-40Második közelebbi kapcsolatunk onnan eredeztethető, hogy volt szerencsém megjelentetni egy könyvet „Sztárok és sztorik” címmel, amelyben saját fotóimmal szerepelt ötvenhét „nagyság” hazai zenei életünkből, egy olyan történetet elmesélve, amely csak az albumban jelent meg. Az természetes, hogy Varga Mikós nélkül ez a könyv nem lett volna teljes. Az Ő történetét, hitvallását, egy abból való részlet leírásával, hitelesebben nem tudnám megfogalmazni.

va-42va-41

va-43va-44

va-45„1983 augusztusában, az István a király városligeti bemutatója történt. A darab legvégén, a rendező Koltay Gabi a Himnusz hangjaira, több tucat hófehér galambot engedett a levegőbe. Én, magam akkor még csak a címszereplő „magyar hangja”, ott álltam a színészek között. Egyszer csak egy galamb szállt a magasba tartott, összekulcsolt kezünkre, s míg szólt a Himnusz, ott ült a legnagyobb nyugalomba. Mi, dermedten, potyogó könnyekkel szemléltük az égiek ilyetén megnyilvánulását. Ahogy véget ért „nemzeti imánk”, anélkül, hogy megmozdultunk volna, szép komótosan felrepült az „isteni küldött”. Ha, eszembe jut a történet, a mai napig a hatása alá kerülök és elérzékenyülök. Ott éreztem, hogy ennek a darabnak küldetése van, amit az idő az óta igazolt.”

va-47va-46

va-49va-48

va-50Kép és szöveg: Koncz Dezső

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s