Ezt a tudósítást a végéről kell kezdenem. Az uszoda zengett a „Szép volt csajok! – rigmustól. Igaz, ha az elejéről kezdeném, akkor rögtön a szurkoló tábort kellene azonnal kiemelnem. Az első vízbecsobbanástól kezdve „pokoli” hangulatot teremtettek a vendégek számára. Az uszoda falai régen hallottak ilyen intenzív szurkolást, mint a Magyar- Francia mérkőzésen.

Ha, előzetesen kellett volna valamilyen tippelős oldalt kitöltenem, a hazai sikert fix egyesre vehettem volna, de azért itt mégiscsak nemzetközi mérkőzésről volt szó és azt az alapgondolatot, hogy a labda kerek és pattog, ismerjük. Ennek tudatában azért a lányok magabiztosan csobbantak a vízbe, még akkor is, ha az összeállítás a legjobbakat nélkülözte. Igaz, mikor vessen be a kapitány olyan fiatalokat, akik ott toporognak rendszeresen a válogatott kapujában, de belépésük az éles megméretetések miatt el-el marad, mint most.

A mérkőzésen a franciák számára ünnep volt, ha gól közelébe kerültek, amelyet a négy menet alapján négyszer tudtak valóra váltani. Úgy védekeztünk, hogy esélyük sem volt a kék sapkásoknak, hogy a lövésig eljussanak. Azt gondolom, hogy számukra ez az este arra azért jó volt, hogy kísérletezzenek ismerkedni a vízilabda magas szintű megismerésével, testközelben.

Kétségtelen, hogy a hölgyek felnőttek a fiúk világszínvonalához, s ma már nem kétséges, hogy bármire képesek, akár a világelsőség trónjára is fellépni. Mi, mindannyian ennek drukkolunk, s továbbra is feltétlen hívei maradunk a vízilabda sportnak. A sellő lányok nem csak szépek, hanem tehetségesek is. A 15-4 mindent elmond az estéről. Szólt az ismert dal: „Az éjjel soha nem ér véget, varázsolj nekem valami szépet!” Ők pedig varázsoltak, vízilabdát világszínvonalon, mindannyiunk örömére. Köszönjük, az ország Veletek van!

Kép és szöveg: Koncz Dezső