LÉPÉSELŐNY A JEGESMEDVÉKNÉL

Amikor kiderült a jégkorongbajnokság felsőházi párosítása, igencsak kevesen gondoltak arra, hogy a legtöbb mérkőzés az utolsó összecsapásokon fog eldőlni. A hozzáértők a legkevesebb esélyt a Fradinak adták, mert ellenfele a négy győztes mérkőzésből álló sorozatban az elmúlt évi bajnok, a DVTK lett.

j-1j-2

j-3Aztán elindult a csodák sorozata! Már kettő nullára jöttek a zöld fehérek, amikor döntetlenig kapaszkodott a miskolci gárda. A harmadik buli a bajnok arénájában, megint a csoda kategóriáját rajzolta meg, s kezdett a dolog igencsak forró lenni a Jegesmedvék számára. Nem csoda hát, hogy teljesen megtelt a Pesterzsébeti Jégcsarnok. Teli volt a vendég szektor is, de talpalatnyi hely nem maradt a hazai oldalon sem.

j-4j-5

j-6A hangpárbaj megteremtette az alaphangulatot. A Fradinak ezt a meccset kellett volna behúznia és a mennyországban érezhette volna magát, a legjobb négy között. A DVTK-nak sem volt mindegy a rangadó, mert, ha veszít, akkor búcsút inthet a bajnoki álmoknak. Ennek megfelelően tapintani lehetett a feszültséget, amely oda vezetett, hogy „kiállítás hegyek” születtek már az első negyedben. A bírók nem voltak könnyű helyzetben, mert a játékosok idegei sem bírták mindig a terhet, s a bunyók sem hiányoztak a derbiből.

j-9j-10

j-11Álomszerűen kezdtek a zöldek. A szurkolók a fellegekben jártak, de aki volt már jégkorongmérkőzésen, az tudja, hogy egyetlen perc is elég lehet akár a fordításhoz. Jött is egy buta szabálytalanság, tulajdonképpen feleslegesen, s nem maradt el az egyenlítés. A második felvonástól azt lehetett tapasztalni, hogy a hazaiak egyre jobban fáradnak és ezt a Jegesmedvék gólra, gólokra váltották.

j-7j-8

j-12

j-13j-15

j-16Vasárnap pont kerül a két gárda vetélkedésének végére, de legyen bármi is az eredmény, a zöld-fehérek alaposan kitettek magukért és ennek csak hazai jégkorong láthatja az előnyeit. A szurkolók a vesztes mérkőzés után is megtapsolták kedvenceiket, jelezve, hogy a vereséget is el lehet fogadni akkor, ha a sportoló igazán küzd csapatáért, az egyesület színeiért.

j-17j-18

j-19j-20

Kép és szöveg: Koncz Dezső

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s