SZENT PATRIK NAP

A Szent Patrik napi éves vonulás, amit az Ír-Magyar Üzleti Kör Egyesület hetedik alkalommal szervezett meg, vasárnap leállította kicsit Budapest nyüzsgését a Bazilika és az Andrássy út környékén.

Ünnepeltek kicsik és nagyok, farkaskutyástól, duda- és dobszóval, csinos táncos lányokkal.

Szent Patrik keresztény térítő volt Írországban. Egyszerű pásztorfiúként született, ír kalózok hurcolták Írországba. Ott látomások hatására megtért, megszökött, és Anglia szigetére hazatérve megkeresztelkedett, és a szerzetesi életmódot választotta. De nem felejtette a pogány íreket. Visszatért a zöld szigetre és hirdetni kezdte a pogányok között az Úr igéjét. Halálának napját tradicionálisan március 17-én ünneplik, Írország védőszentjeként tisztelik.

A háromlevelű lóherét már a kereszténységet megelőzően is szent növénynek tartották Írországban. Zöld színe és alakja sokak számára az újjászületést és az örök életet, három levele pedig az ősi, pogány vallás szent számát, a hármast, valamint az ősi hármas istenségeket szimbolizálta.

A „kígyó” a gonosz megtestesítője, akiket Szt. Patrik egyetlen szavával a tengerbe kergetett, s azok belefulladtak. A legenda szerint ezért nincsenek az ír szigeten kígyók.

A zenészek ruházatáról: A kilt – a skót szoknya (gael nyelven Feileadh-beag) mintegy 270 éve vált népszerűvé. A skót nemzeti büszkeség és identitás egyik legjellemzőbb eleme. Az angolok mindig is úgy tekintettek erre a viseletre, mint az ellenük készülő felkelés szimbólumára. Ezért 1746-ban, az általuk megnyert cullodeni csata után be is tiltották a viseletet. Hagyományos formájában csakis férfiak viselik. Elviekben a test legtöbb létfontosságú része deréktájon van, és ezt a kilt melegebben tartotta, mint a nadrág. Manapság már csak ünnepélyes alkalmakkor öltik magukra a szoknyát: esküvőkön, diplomaosztókon vagy focimeccsen viselik a szurkolók, ha Skócia játszik. És a skótok valóban semmit nem viselnek a szoknya alatt.

Régen a legtöbb skót férfi csupasz lábbal járt. Amikor elkezdtek harisnyát hordani, azok textilből készültek, s egy különleges, a nyakkendőkéhez hasonló csomóban végződtek, amit Sniomh Gartain-nak neveznek.

Kép és szöveg: Virág Tünde

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s