Eper és mangalica a minőségi gasztronómia fókuszában!

Az OTP Gourmet Fesztivál a hazai gasztronómia legmenőbb kulináris fesztiváljaként idén  túllép az ország határain a régió legjobb éttermeiből is bemutatva néhányat, valamint vendégül hívja a környező országok sztárséfjeit, mint a nemrégiben a világ legjobb női séfjének választott Ana Roš Szlovéniából. A kulináris kalandorok május 18-21. között a megszokott helyen, a Millenáris Parkban élvezhetik az ételcsodákat, ahol ezúttal a mangalica és az eper kerül majd a figyelem középpontjába.

Az elmúlt években egymás szomszédságában sorakoztak Magyarország legkiválóbb éttermei, így egy kisebb séta közben megkóstolhattuk az egész ország legjobb séfjeinek kínálatát, a trendi vidéki konyháktól a Michelin-csillagos éttermekig. Idén sem kell sokat gyalogolnunk, sőt már az országhatárainkon is átléphetünk, hiszen a Gourmet a régió kulináris színterének legjavából is hív vendégeket Budapestre. Az éttermeken túl természetesen idén is jelen lesznek a legjobb hazai cukrászdák, borászatok, sörfőzdék, pálinkakészítők, és a kézműves élelmiszerek széles választéka is megtalálható majd.

Míg a korábbi években egy-egy étel került középpontba, tavaly már két alapanyagra fókuszált a fesztivál. Idén saját specialitásaik mellett ismét két alapanyagból, ezúttal mangalicából illetve eperből készült fogásokkal készülnek a legjobb hazai éttermek séfjei. 

A különböző kiállítók mellett a korábbinál is színesebb programkínálat szórakoztatja majd a nagyérdeműt, amelyben a hazai gasztronómia legnagyobbjai és gasztrocelebek mellett immár a nemzetközi konyha kiemelkedő alakjai is feltűnnek majd. A felsorolás nem kisebb névvel indul, mint az év elején a világ legjobb női séfjének választott Ana Roš, a szlovén Hiša Franko étterem séfje, továbbá itt lesz a regionális konyha másik jeles képviselője, Wojciech Amaro, aki sokáig a világ két kiemelkedő séfje, Ferran Adriá (El Bulli) és Rene Redzepi (Noma) mellett dolgozott. Később saját éttermével megszerezte Lengyelországnak az első Michelin-csillagot, a világ legjobb éttermeit számontartó “The world’s 50 best restaurants” listáján pedig a régió egyik felfedezettjeként szerepel. Szinten a Gourmet vendége lesz Anna Olson, világhírű cukrász, a Food Network TV műsorok sztárja, számos bestseller szerzője, és  – mások mellett – bemutatót tart az ázsiai konyhájáról ismert pozsonyi Fouzoo étterem is. A hazai felhozatalt illetően természetesen minden napra jut egy-egy Michelin-csillagos séf és színpadra lép a fantasztikus helyezést elért Széll Tamás és a magyar Bocuse d’Or csapat is. A gasztroszínpadon szerepel majd többek között Bernáth József, Steiner Kristóf, Gianni, de fellép Till Attila is. 

A legjobb séfekkel pedig exkluzív vacsorákon és workshopokon találkozhat a közönség, Ana Roš, Wojciech Amaro, valamint Széll Tamás menüire érdemes lesz már előzetesen jegyet váltani, de lesz magyar Michelin all-star, illetve legjobb vidéki séfek által prezentált vacsora is. A színpadi programokon túl, az Electrolux jóvoltából ismét lesznek workshopok, ahol a szakma legjobbjaitól és neves séfektől tanulhatnak a résztvevők a legkülönbözőbb témákban, továbbá idén még több gyerek és családi programmal készül a fesztivál.

Forrás: Gourmet Fesztivál

Fotó: Gourmet Fesztivál/Kálló Péter

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s