A JANKAI

Vasárnap estefelé a Barba Negra Klub felé haladva több bombasztikus, ámde nagyon közhelyesnek tűnő cím jutott eszembe. „Fergeteges buli”, „Sztárparádé”, „Hangszerek virtuózai” és hasonlóak. Maradt „A JANKAI”. Az igazság az, hogy bármelyik tervezet lehetett volna a látottak, hallottak alapján főcím, de ennek az estnek a milliónyi történés mellett a főszereplője, azért csak Jankai Béla volt.

A dolog azzal kezdődött, hogy már a hivatalos kezdés előtt egy órával a környező utcákban sem lehetett parkolóhelyet találni. Ez, előre jelezte, hogy itt bizony teltházas koncert lesz. Bélát rengetegen szeretik, de a fellépők névsora is sokat sejtetett a jegyet vásárlók számára.

A buli apropója elsősorban az 55.születésnapja volt a billentyűk mesterének, de ezen a napon jelent meg a főcímmel azonos elnevezésű könyv is, s hogy még egy adag „hab” legyen a tortán, a B 52 zenekar első albuma is itt volt kapható először.

A csapatnak egyre több a rajongója, s mivel ők indították az estét, a „hőfok” is szinte azonnal magasba szökkent. Hihetetlen zenei precizitás, sok slágergyanús dal és Kálmán Gyuri hangja a záloga annak, amit már most maguk mögött tudnak a srácok.

Gyuri maradt és természetesen Béla is és csatlakozhatott a harmadik ász, Sipos Peti. Talán mondanom sem kell, hogy a formáció a legkeresettebb zenekarok egyike manapság. Szerencsém volt ott lenni az induláskor és láthattam a sebesvonat gyorsaságával felfelé ívelő népszerűséget. Csak sajnálhattuk, hogy formációnként pár dal jutott mindenkinek, de akit „szíven ütött” már a Triász, az úgy is elzarándokol koncertjeikre.

A színpadon árulkodóan már az elejétől pihent két hatalmas Hammond. A harmadikon Jankai játszott. Jött hozzá Papp Gyuszi és Zefi és elkezdődött a varázslat. Aki, mondjuk még nem hallott ilyen hangszert, igencsak tátva maradt a szája. Egészen különleges „párbajt” hallhattunk. Lett volna egy negyedik billentyűs is, de Gidót az orvosok nem engedték ki a korházból és az igencsak szép pillanata volt az eseménynek, hogy ők hárman, a közönséggel együtt üzentek telefonnal kollégájuknak.

Jöhetett a BOXER Vikidállal Varga Miklóssal, Zsöcivel. Dübörögtek a legnagyobb slágerek egészen Európáig! Kapott szerepet a dalokban Sipos, Peti, Kálmán Gyuri és Demeter Gyuri, no meg a doboknál és a basszusgitárnál Béla fiai.

Két legenda lépett a színpadra. Debreceni Ciki és Benkő László az Omegát hozta pár perc erejéig, majd zárásként a PROGNÓZIS dübörgött Vörös Pistivel az élen. Amikor, pedig mindenki azt gondolta, hogy nincs hová emelkedni jött a „Tízezer lépés” az összes szereplőtől. Közben azon gondolkodtam, hogy Jankai Béla hányszor tízezer lépést tehetett már meg pályafutása során? Sportnyelven szokták kifejezni a szurkolók, hogy: Szép volt fiúk/lányok!

SZÉP VOLT BÉLA! Legyen így a közönség örömére még jó pár évig.

Kép és szöveg: Koncz Dezső

There are 2 comments

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s