Év Alkotása 2016-díj – Megvannak a nyertesek!

 

Fedél Nélkül Művészeti Pályázat

Idén tizedik alkalommal került megrendezésre az Év Alkotása Díjátadó Ünnepség, melynek keretében átadásra került az Év Alkotása-díj vers, próza és kép kategóriákban. A 2017. május 2-án, az Eötvös10-ben tartott rendezvényen az otthontalan emberek által 2016-ban beadott pályamunkák legjobbjait kortárs művészek alkotta szakmai zsűri adta át. A három órás rendezvényen a díjak átadásán túl beszédet mondott és a pályamunkákat személyesen méltatta Tóth Krisztina, Szász Lilla, Cserna-Szabó András, Eifert János, Fekete András és Nyáry Krisztián zsűritagok. Bővebb válogatást hallhattunk a Fedél Nélkül verseiből és prózáiból Bíró Kriszta, Libor Laura, Csuja Imre színművészek és Dvorcsák Gábor szerző előadásában. Az est folyamán átadhattuk Weiler Péter képzőművész által felajánlott saját alkotását a szerencsés licitálónak, melynek bevételét a hART projekt keretében teljes egészében a Fedél Nélkül képzőművészei számára ajánlotta fel az alkotó. Élőzenei fellépőink szórakoztatták a közönséget, zenélt nekünk Jakab Anikó, Baranyecz János „Branyó”, Horváth Attila valamint az est végén jazz koncertet adott Szántó Marcell, Kosztolánszki Dominik és Csikós Áron alkotta trió.

Év Alkotása 2016-díjazottak:

vers kategóriában: Deli Bálint: A halott dala

próza kategóriában: Akó Tícián: Pénzes

kép kategóriában: Dvorcsák Gábor: Zöld bánat, elveszett tövisű sóhajok

Különdíj:

próza kategóriában: Pollák László

A zsűri tagjai:
Fekete András a zsűri elnöke

Szász Lilla fotóművész

Tóth Krisztina író, költő

Cserna-Szabó András író

Eifert János fotóművész

Nyáry Krisztián író

A nyertes alkotások megtekinthetők weboldalunkon:

http://www.fedelnelkul.hu/viewpage.php?page_id=4659

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s