JÖTTEK, LÁTTAK, GYŐZTEK.

Nem tudom, ki hogy van vele, de ha egyszer ráérzel valaminek az „ízére”, akkor annak rabja leszel. Szabályos elvonási tüneteim voltak az elmúlt év bajnoki tudósításai után, hogy az új idényben egyéb akadályoztatás miatt, még egyetlen rangadóra sem jutottam el. Igaz, a rangadók vidéken voltak elsősorban, de azért az öröm, hogy egyre gyarapodik a sportág fellegvárainak száma. Az amerikai foci, mára hihetetlen népszerű itthon is.

A hétvégén pedig jöhetett egy igazi rangadó! A Wolves fogadta a Miskolci bajnokokat, televíziós kamerák kereszttüzében. Bár a hangulatfelelős lányok túl sokan nem voltak, szépséget most is lehetett találni közöttük.

Elszánt volt a bemelegítések alkalmával is mindkét gárda, s hazai nézők bíztak is abban, hogy az elmúlt év bajnoka vereséggel távozik az Elektromos pályájáról, de a kezdés egy cseppet sem a farkasoknak kedvezett. Pár másodperc után, tulajdonképpen az első támadásból pontokat jegyeztek a Steelers legényei.

Éledeztek a hazaiak is, de az állandó vezetés eléggé demoralizálólag hathatott a Wolves csapatára. A magabiztosság ezen a kora délutánon azért végig a vendégeknél volt. A vége felé még nyílott némi lehetőség a felzárkózásra, de az csak a szépítésre volt elegendő.

Bajnokhoz méltó módon távozott Budapestről a Miskolc és igencsak úgy fest, hogy az elmúlt évi bajnoki menetelést meg tudják ismételni. Persze a vége még messze van és a mezőnyben egyre több a kiváló gárda, akik meg tudják keseríteni a dobogó legfelső fokára való menetelést.

Azt, megígérhetjük, hogy ahol csak lehet, ott leszünk. Aki nyomon követi oldalunkat tájékozódhat a bajnokság legfontosabb eseményeiről.

Kép és szöveg: Koncz Dezső

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s