ELRAJTOLT A „HATOS FOGAT”!

Kétségtelenül a világ legjobb vízilabda csapatait látja vendégül Budapest a Duna Arénában. Az esemény, amolyan helyszínavató is egyben a világbajnokság előtt. Már, a szerdai sajtótájékoztatón lehetett érezni, hogy a szervezés, rendezés igyekszik minden csúcsot megdönteni ebben a műfajban. Köszöntött a vezérkar, megszólaltak a csapatok vezetői és játékosai és láthatóak voltak a legjobb játékosnak, a gólkirálynak járó érmek. Meg kell jegyezni, remekművekkel távoznak a nyertesek.

Az első játéknap aztán, már azt mutatta, hogy tényleg a világ legjobb játékosai randevúztak a medencében. A Jug Dubrovnik úgy húzott el az Olympiakosz mellett, mintha egy szuperszonikus vadászgép egy vitorlázó repülőt előzött volna. Ez sima, dőlhettek hátra a horvát drukkerek. Arcukra fagyott azonban a mosoly a mérkőzés második részében, mert a görögök döntetlenig meneteltek.

Edzőjük úgy fanatizálta játékosait, amilyet ritkán látni medence partján. teljesen nyílt lett, hogy melyik csapat játszhatja a pénteki elődöntőt a Pro Recco ellenében. Déli szomszédjaink a végén azért megrázták magukat és az elmúlt évi győzteshez méltóan hozták a meccset.

 

Minket, magyarokat azért jobban érdekelt a nap második összecsapása. Az Eger már az eddigi mérkőzéseken is megmutatta, hogy számolnia kell vele Európának. Persze a Brescia nem az a gárda, akiken csak úgy át lehet gázolni. A szó szorosan vett értelmében forrt a víz a medencében. Hihetetlenül keményen védekezett mindkét csapat, néha már túllépve a sportszerűség kereteit. Volt is kiállítás bőven, főleg hazai oldalon.

Aztán, átvette a főszerepet a vízilabda és a szépszámú közönség lelkendezhetett a pazar megoldások láttán. Előny itt, előny ott, de megnyugtató különbség nem alakult ki egyik félnél sem. Idegileg az Eger bírta jobban a gyűrődést és az utolsó negyed el is döntötte, hogy jöhet a Szolnok elleni „házi rangadó” a döntőbejutásért. Így az is bizonyossá vált, hogy a szombati finálénak lesz magyar résztvevője, valószínűsíthetően telt ház előtt.

Garantált a telt ház, ami jelen esetben húszezer nézőt jelent, s talán nem túlzás azt állítani, hogy ennyi drukker előtt hazai vizekben még nem történt soha „koronázás”.

Kép és szöveg: Koncz Dezső

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s