„KUTYA JÓ DOLOG” POMÁZON!

Mielőtt elindultam Pomázra szombaton délelőtt, egy kicsit utánanéztem a meghívóim által működtetetett kutyaotthonnak. Az, hogy a húsz éve alakult egyesület megszámlálhatatlanul sok hontalan állat életét mentette meg, keresett gazdit a kutyáknak és tette szebbé életüket, már önmagában becsülendő dolog.

Közigazgatásilag a menhely Pomázhoz tartozik, és az önkormányzat által adományozott területen ideális szállást talál minden olyan kutya, akit kidobtak, elkóborolt és kideríthetetlen, hogy ki a gazdája. Lahonyáné Mezei Szilvia elnök vezérletével vagy húsz önkéntes fáradozik azon, hogy a társadalmilag rettentően hasznos tevékenység a lehető legmagasabb színvonalon valósuljon meg.

Szilvia elmondta, hogy évekkel ezelőtt Ő is adományozóként járt először a menhelyen egy zsák kutyaeledellel és ott is ragadt, talán örökre. Gondolom, ezzel sokan vannak így, mert, ahogy az ember belép a kerítésen belülre, azonnal „átjárja” az a szeretet, amelyik a ketrecekben ugráló, sétáló vagy éppen fekvő szempárok felöl árad.

Éppen nyílt napon fogadták a látogatókat ott jártamkor. Az ismerkedés pillanatai csodálatosak. Ellestem néhány mozdulatot, meghallottam egy-két mondatot, amelyek azt is képesek meghatni, aki úgy gondolja, hogy érzelmeit a kerítésen kívül tudja hagyni.

Egy fiatal hölgy közelített a ketrec felé. A megközelített kutyus, úgy bújt a rácsokon keresztül simogató kéz felé, mintha ezer éves barátok lennének. Egy másik „szálláson”, ahová a vendégek egyike kísérővel belépett ismerkedni a kiszemelt társhoz, éppen azt hallottam, hogy a kutyus úgy került a menhelyre, hogy az eredeti gazdája egészen egyszerűen behozta és kijelentette, vagy befogadják, vagy kirakja valahol. „Ezt a gyönyörűséget!” Kiáltott fel a látogató, s úgy éreztem kettőjük sorsa ettől kezdve meg is pecsételődött.

A legtöbb kutya jó eséllyel talál magának új családot, barátot, de az önkéntesek különös figyelmet szentelnek az „öregeknek” is, akiket a koruk miatt már nem nagyon visz el magával senki. Szeretetben, gondoskodásban tölthetik el azt a pár évet, amit közöttünk töltenek. Legnagyobb sikerük természetesen a külön lakhelyen látott pár hónapos kölyköknek volt, akik kicsit félénken fogadták a vendégeket, mit sem tudva a világ dolgairól, de gazdit egészen biztosan találnak maguknak esetlen bájosságuk okán.

Minden résztvevő számára a nap legkellemesebb része az a pillanat volt, amikor indulhatott a sétáltatás ceremóniája. Volt, ki türelmetlenül nyargalt volna a kijárat felé, s volt, aki rutinosan tudta, hogy ki kell várni sorát, míg „kinyílik” a menhely előtti nagy rét felé vezető kapu. Még a három lábon járó szőrgombóc is vidáman araszolt a szabadba.

A menhely bérleti joga a közeljövőben megszűnik. Vétek lenne, ha valamilyen oknál fogva nem működhetne tovább. A döntéshozóknak ki kellene látogatni egy pár órára, s talán azonnal megértenék Mahatma Gandhi szavainak jelentőségét. „Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.”

Kép és szöveg: Koncz Dezső

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s