Ady Endre Alapiskola, Párkány

 

Iskolánk Párkány város gazdag hagyományokkal rendelkező, egyetlen magyar tanítási nyelvű alapiskolája 1950-ben alakult azzal a céllal, hogy anyanyelvén oktassa az itt élő magyar ajkú gyermekeket. Évente átlagosan 700 diák látogatja 6-tól 15 éves korig. Évfolyamonként 3-4 párhuzamos osztályunk van. Intézményünk fennállása óta törekszünk a minőségi, magas színvonalú oktató-nevelő munkára, valamint a hagyományos erkölcsi értékek közvetítésére. Nagy hangsúlyt fektetünk a tanulás tanítására, a tehetséggondozásra, környezet- és egészségvédelemre és a nemzeti identitástudat fejlesztésére. Tanulóink már az első évfolyamban  tanulnak szlovák nyelvet, harmadikban kezdik az angol nyelv  elsajátítását.

2009-től az alsó tagozaton az első két évfolyamban  elindítottuk az iskolaotthonos /egész napos/ képzési lehetőséget, melynek célja,hogy a gyermek az iskolában sajátítsa el a tananyagot pedagógus segítségével. Célunk ezzel az új szervezési formával a helyes tanulási szokások és a rendszerben tanulás kialakítása volt, valamint segítségnyújtás a dolgozó szülőknek.

2010-től sportra szakosodott osztályt is választhatnak a szülők mozgékony gyermekeik részére. Ezekben az osztályokban a lehetőségekhez mérten több testnevelésóra van, valamint sportszakkörök keretén belül az úszás, korcsolyázás és síelés alapjait is mélyebben elsajátíthatják a gyermekek.

Iskolánk 2001-től felvállalta a sajátos nevelési igényű tanulók integrálását. Számuk évente 20-25 között mozog.  A legtöbb tanuló részképességzavarral küzd / 81  %/ , de van mozgássérült és kommunikációs zavarral küzdő tanulónk is. Fejlődésüket gyógypedagógus segíti.

Munkánkat iskolapszichológus is segíti, aki szerepet vállal az osztályközösségen belül történő problémák szakszerű megoldásában, s akihez segítségért fordulhat diák,  pedagógus és szülő egyaránt.

Széleskörű szabadidős programokat kínálunk szakkörök, nyári táborok, sítúra, erdei iskola, színházlátogatások és tanulmányi kirándulások formájában. Tanulóink évente átlagosan 30-35 szakkörből válogathatnak érdeklődésüknek megfelelően. Legrégebben működő csoportjaink a Kisbojtár néptáncegyüttes, a Kuckó bábcsoport, a Pengetők citerazenekar, valamint az Ady Street zenekar.

Hagyományos rendezvényeink:

Ady–napok –novemberben

Zöld–hét – áprilisban

Gyermekmosoly díjkiosztó gála –  májusban

Kuckó juniális, Ballagás, Családi nap – júniusban

kiállítások a Léda Galériánkban – folyamatosan. Évente kétszer jelenik meg Nyitnikék című diáklapunk. Iskolánk a magyar kultúra ápolásának színtere is, ezért olyan progamokat is szervezünk, amelyek a magyar nemzethez tartozás érzését erősítik. Ilyen pl. a történelmi évfordulók és jeles napok megünneplése. Az iskola két műfüves sportpályával, fitnessteremmel, felújított tornateremmel rendelkezik, továbbá számos jól felszerelt szaktanterem is a diákok rendelkezésére áll. Iskolai könyvtárunkat évente új diákkönyvekkel és pedagógiai szakirodalommal bővítjük. Az A, B és C pavilonok, valamint az iskolai étkezde bejárata akadálymentes. Iskolánk a 2014/2015-ös tanévtől a komáromi Selye János Egyetem gyakorló iskolája lett.

Forrás: Ady Endre Alapiskola, Párkány

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s