Médium a kultúra szolgálatában

Mindig izgalmas, ugyanakkor nehéz vállalás olyasmit mutatni a közönségnek, ami eltér a megszokottól, sőt, talán nehezebben befogadható, mint azok a tartalmak, amelyekkel a médiában nap mint nap találkozunk. Ha értékes témákról beszélünk, mint például a képzőművészet, annak középpontjában nyilván nem a könnyed szórakoztatás áll, így sokan-a megértés falaiba ütközve-elfordulnak tőle.

De mindenképpen kell-e, hogy a kortárs művészet csak egy szűk réteg kiváltsága legyen? Hogyan fejleszthető az a fajta nyitott szellemiség, ami ahhoz szükséges, hogy ne tituláljunk rossznak valamit, ami nem érintett meg minket? Hogyan formálódik, majd válik véleményünk olyan magabiztossá, hogy az bárki előtt vállalható legyen?

A Longmusicproduction csapatával kiállítások megnyitóin találkoztam először.
A 15 éve működő független stúdiót egy testvérpár, Sebők Gábor és Sebők György indította útjára és működteti ma is, harmadik kerületi lakásuk alsó szintjén.

Mindketten több évtizednyi szakmai múlttal rendelkeznek, tehát nem lehet azt mondani, hogy teljesen járatlan útra léptek cégük megalapításakor. Azt már sokkal inkább, hogy tevékenységüket értékmentő és értékteremtő céllal végzik, hiszen céljuk a médiából kevésbé megismerhető, de tehetsége miatt mindenképpen figyelemre méltó zenészek és művészek bemutatása. A kezdeti, főképp kortárs zenét és jazzt népszerűsítő koncertfelvételek után egy művész ismeretsége új iránnyal gazdagította az eredeti koncepciót, így a fiúk kiállításmegnyitók és más művészeti események látogatói lettek, melyek egyikén találkoztunk.

Mivel magam is fotózgattam ilyen eseményeket, az új ismeretségből hamar szakmai kapcsolat lett. Először az online kommunikációval, később szervezéssel foglalkoztam, ma a csapat egyik szerkesztőjeként dolgozom.

A művészeti anyagokkal leginkább Gyurival ketten foglalkozunk, sorozatunk, a „Műábránd” egy-egy epizódjával mindig más művészt mutatva be, ami így kvázi egy ismeretségi kör részévé akarja tenni nézőit, oldva a galériák olykor sterilnek és ijesztőnek ható világát övező sztereotípiákat. A rendszeres követő megismerheti a szobrászt úgy is, mint alkotó és úgy is, mint ember, majd felismerheti egy későbbi felvételen vagy fotón a facebook-on, és kitudja, talán egyszer személyes ismeretséget is köt vele, hogy megoszthassa benyomásait, véleményeit. Ez a kör folyamatosan bővül, hiszen pár éve még én sem ismertem őket, mára azonban sok galériával és más kulturális intézménnyel állunk kapcsolatban, a velünk dolgozó művészek pedig büszkén színesítik a repertoárt.

Szeretnénk minél több embert bevonni ebbe a közös párbeszédbe, hogy egyre több átlag befogadó „tegye magáévá” a művészet bizonyos területeit(például már meg tudjon nevezni kedvenc alkotót vagy stílusirányzatot), és akkor a magaskultúra már nem csak egy szűk réteg kiváltsága lesz.

És, hogy a vizuális élvezeten túl miért fontos a művészet? Munkáikkal a művészek társadalmi kérdésekre vagy olyan értékekre irányítják a figyelmet, mint a vizuális kultúra oktatásának szükségessége, a lelki dolgaink rendbetétele, a zenei alázat, a minőségi kultúra fogyasztása, és mindezek lényege: a gondolkodás.

Hogy minél több legyen az olyan ember, aki gondolkodik, véleményt formál-és vállal a világról, amelyben él, aktívan alakítva a saját és mások sorsát, túllépve a kliséken és a felszínen. Az pedig, hogy az ezekről folytatott kommunikáció milyen eszközökkel zajlik és kinek melyik megközelítési mód szimpatikus, valóban csak ízlés kérdése.

A nyitott szellemiség alapja pedig a tudás és annak elfogadása, hogy nem kell mindennek tetszenie, de ettől még rossz művészet nincs. Minden mű szólhat valakinek, ugyanakkor a minőségi szintek között már vannak különbségek, melyek nem csak a piaci árakban öltenek testet.

Ami pedig a stúdió jövőjét illeti: Felmerült egy tisztán csak művészettel foglalkozó csatorna igénye, ám ezt hamar elvetettük a televíziózás költségei miatt.

Helyette körvonalazódni látszik egy kvázi művészeti „adatbázis” terve, mely összefogná a művészeti ágakat, egyfajta origóként szolgálva azok számára, akik szeretnének eligazodni a kortárs kultúra berkeiben.

Szöveg: Illés Anett

Képek: Botos Péter, Hegyháti Réka(LATARKA Galéria)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s