FRADI VIZIT A SZŐNYI ÚTON

Ha, valaki vendégségbe megy valahová, illik ajándékot vinni, s a vendéglátónak méltó módon kell felkészülni a fogadásra. Annyi sportesemény volt a hétvégén, ahol ott kellett volna lennem, hogy a válogatás kimondottan komoly fejfájást okozott. Természetesen a vízilabdát választottam, s nem sorhúzás után dőlt el a kiválasztott mérkőzés. Azt gondoltam, hogy a BVSC kiváló házigazda lesz és a Fradi még nem került a látókörömbe a jelenlegi felállásában.

Amikor felfedeztem először az igazolásokat, a csapatok összeállítását, azonnal tudni véltem, hogy a zöldek bizony a bajnoki aranyat célozzák meg ebben a szezonban. Tisztelem a BVSC vízilabdázóit, szeretek az uszodába járni, mert mindig azt éreztem, hogy a vízilabda ott, igazán otthon van, de sértődés ne essék, szombat este a Fradi miatt választottam az alapszakasz  mérkőzését.

 Vér profik! Már a bemelegítésnél éreztem a magabiztosságot, azt a tudást, amit kevesen tudnak a póló világából. Az első percek után talán arra lehetett fogadni, hogy a kék-sárgák mikor tudják megszerezni az első góljukat. Öt után ez is jött, de addigra Vargáék számára nem a két bajnoki pont megszerzése volt a kérdés.

Küzdöttek a vasutasok becsülettel és forrt a víz, ahogyan annak lennie kell, de hatalmas különbség volt a két csapat között tudásban, mint ahogy az eredményben is. Tíz került közé az utolsó dudaszó pillanatában, de azért senki nem bánkódott a közönség közül, mert szép vízilabdát láthatott szombat este is.

Kép és szöveg: Koncz Dezső

There is one comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s