DOBBANT A FRADI SZÍV!

A világsztárokkal teletűzdelt Vardar egyetlen gólos előnnyel távozott a dabasi arénából. Szűken, egyetlen mondatba is beleférne a tudósítás a szombati rangadóról, de ne szaladjunk ennyire előre…..

A kocsiban Dabas felé haladva, kőkemény rockzene szólt, amit amúgy is jobban kedvelek más műfajoknál, de hangolásnak sem volt utolsó a mérkőzés előtt. A szakemberek előre borítékolták a világ egyik legjobb csapatának fölényét, de azért, azt is tudtuk, hogy a Fradi van annyira jó és fanatikus gárda, hogy bármi kisülhetett a mérkőzésből. Kint sem verte agyon a zöld-fehéreket vendéglátó és ez adhatott némi bizakodásra okot.

Az előjelek azt mutatták, hogy egy gombostű nem fér majd be a lelátókra, mert egy órával a kezdés előtt újabb és újabb parkoló helyeket kellett megnyitnia rendőrségnek, akik nagyon profin irányították az autók tömegét.

 A bemelegítéskor a vendégek arcán felfedeztem egyfajta olyan magabiztosságot, amely azért túlzott önbizalomra vallott. Feszültebbnek látszottak Kovacsicsék, mert egészen pontosan arról a szólt az előttük álló két félidő, hogy ki végezhet a csoport élén. A továbbjutás kérdése már régen nem volt kérdés.

A közönség, a „B” közép félelmetes volt, mint mindig. Gondolom nyugalom ide, magabiztosság oda, ilyen közegben azért a világklasszisok lába, keze is megremeghet. Az első percek után mindez nem derült ki, mert szépen lépdeltek el a vendégek egy-kettő, olykor három góllal és a beharangozott magabiztosság gyümölcsei érlelődtek szépen.

Az, már ekkor is látszott Penáékon, hogy a lelküket kiteszik a pályára és szívük együtt dobban a folyamatosan tomboló közönséggel. Szünetben a négy gól soknak tűnt, de messze nem reménytelenül behozhatatlannak. Nézelődve a közönség soraiban felfedeztem egy fiatal srácot, aki egy Apáról – Fiúra pólóban nézte a meccset, s ez megsüvegelendő, mert így lehet közösséget építeni egy klub életében a jövőt illetően. Nyakában a lila majommal, azért felmerültek bennem kérdések is, ami a két klub közötti feloldhatatlan ellentét magjait kívánta tovább mélyíteni.

 

Megfogadtam, hogy bírokkal nem foglakozom, s egy szót sem lehetne mondani a két világklasszis sípmesterre, ha a gépem nem rögzítette volna Pena teljesen szabályos védekezését, aminek a vége kiállítás lett. A következő fotóknak azt a címet is adhatnám, hogy mesélnek a képek…

A második félidőben, aztán minden eldőlni, megnyugodni látszott hét gólos vezetésénél az ellenfélnek. Akkor történt valami, amit szerintem csak a Fradi és a Fradi szív tud produkálni, no meg a „csajok” akik soha semmit nem adnak fel.  Robbant a csarnok és döntetlenig repítette a csapatot. Pár perccel a vége előtt még a győzelem is benne volt a levegőben. Ha, valaha lenne egy csapatom és én irányítanám, ezek a pillanatok többet jelentenének, mint, amit egy edző valaha is megélhet.

Az akarás közben teljesen törvényszerűen bekövetkeztek azok a hibák, amiket a vérprofi ellenfél könyörtelenül kihasznált. Elmentek hárommal és csak arra maradt idő, hogy egyre kozmetikázzuk a végét.

Van olyan vereség, amely olyan, mint a győzelem. A közönség úgy ünnepelte a lányokat, mintha a BL Kupa lenne a kezükben. Szó se róla, meg is érdemelték! Azért, egy kép megmaradt bennem a végére. A sajtósoknak fenntartott kijáraton távoztam, ahol Elek Gábor ült teljesen összetörten egy székben interjúra várva, és amikor gratuláltam a mérkőzéshez, csak legyintett egyet.

Akkor azt gondoltam magamban, sajnálom. Egy lépéssel később már arra gondoltam, hogy irigylem, mert akinek ilyen csapata van irigylésre méltó vezér.

 

Kép és szöveg: Koncz Dezső

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s