FÖLÉNYES CÍMVÉDÉS

Pár hónapja beszélgettem szakemberekkel és egyöntetűen azt mondták, hogy két olyan bajnoki pontvadászat van vízilabdában, amelyik kiemelkedi a világ sportéletében. Olaszország természetesen az egyik ilyen nemzet és a honi bajnokságok, kupák azok, amelyek fölé tudnak nőni az összehasonlításokban az egész világnak.

 Nem véletlen, hogy a bajnoki aranyérem mellett minden csapat számára a legnemesebb célkitűzés a BENU Kupa elhódítása. Az elődöntőkre és a döntőre a megújult Komjáthy uszodában került sor a hétvégén. A négy legjobb, az FTC, az Eger, az OSC és természetesen a Szolnok. Az OSC simának tűnő módon, a Szolnok pedig hetesekkel jutott a vasárnapi fináléba.

Gyülekeztek szépen a szurkolók mindkét oldalon, elosztva egymás között az uszoda két oldalát. Nekem, két tündérkét sikerült azonnal felfedezni, akiknek a szíve a Szolnokért dobogott hevesebben. Hangosabbak talán az OSC hívei voltak síppal, dobbal, nádi hegedűvel felszerelkezve, de létszámban a Szolnok sem maradt el tőlük.

A bemelegítés során a címvédő gárda tűnt nyugodtabbnak, de volt már pár meglepetés eredmény az alapszakasz eddigi összecsapásain és biztosra senki nem mehetett, főleg egy fontos döntőben. Nagyon gyorsan kiderült pár perc elteltével, hogy csak egy csapat volt a vízben ezen az estén. A budapestiek képtelenek voltak bevenni Nagy Viktor kapuját, míg a másik oldalon számolatlanul potyogtak a gólok. Az időkérések sem segítettek az OSC legényein és kezdett a különbség kellemetlen méreteket ölteni.

Tulajdonképpen kijelenthettük, hogy a kupa sorsa pár perc elteltével eldőlt. Önfeledten lubickoltak a szolnokiak a sikerben, s nem is maradt hátra más a végén csak egy hatalmas közös vízbeugrás a vezetőkkel együtt és a kupa magasba emelése. Ez volt a BENU Kupa 2017 decemberében.

Kép és szöveg: Konc Dezső

There is one comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s