Sportos délutánt tudhattam magam mögött szombaton. Alig értem át az amerikai fociról a vízilabda rangadóra. Azt előre lehetett tudni, hogy ádáz csata várható az FTC és az Eger gárdája között és ezt a szurkolók is érezhették, mert aki kicsit is későn érkezett, nemigen talált magának helyet a lelátón.

Böngészve a csapatok összeállítását, nyugodt szívvel állíthatom, hogy akár egy világválogatottat is ki lehetett volna állítani a klasszisokból. A Fradi Egerben is tudott egy góllal nyerni, s bizton munkált a vendégekben a visszavágás vágya, amelyre az utóbbi idők formáját figyelembe véve minden esély megadatott.

Az első ráúszást, majd az azt követőket is minden esetben a zöldek hozták el, de a gólok először a hazai hálóban landoltak. Kapaszkodott az FTC és főleg Vámos termelékenységének köszönhetően Hosiék nem tudtak igazán látótávolságon kívül kerülni.

Olyan csaták zajlottak a játékosok között, hogy gyakran a „forrásban lévő” víztől alig lehetett látni a labdát és az eseményeket. Szó szerint tombolt mindkét szurkolótábor és győzelemként élt meg minden egyes találatot.

Percekkel az utolsó dudaszó előtt még kettő gólos hátrányban volt a Fradi és már-már kézben volt az Egernek a visszavágás. Aztán jött a „varázspálca” és fordítottak a zöld-fehérek. Az igazsághoz tartozik, hogy a kiállítások aránya többszörös volt az egri oldalon és egy ilyen szoros mérkőzésen ez akár döntő is lehetett. A találkozó mindettől függetlenül méltó módon volt illethető a rangadó jelzővel.

Kép és szöveg: Koncz Dezső