Kétségtelen, hogy a vízilabda bajnokság döntőjébe az a két csapat jutott be, amelyik a legerősebb játékosállománnyal rendelkezik, és játékerőben felette jár a többieknek. Szerencsére, azért sok jó csapat „hasítja” hétről-hétre a medencék vizeit a hazai pontvadászatban.

Jóval az első derbi előtt érkeztem a Komjádiba és átélhettem a készülődés, a feszült várakozás minden pillanatát. A lelátón a szurkolók teremtettek pokoli hangulatot és a medencében is az elszántság tükröződött a bemelegítő játékosok arcán.

 Teljes telt ház! Az eredmény nem volt mindegy, bár messze még az a pillanat, amikor a bajnoki arany ez évi tulajdonosához kerül. Az első megmérettetés inkább arról szólhatott, hogy melyik gárda kerül lelki fölénybe a másikkal szemben.

A mérkőzés úgy kezdődött, ahogy azt Szolnokon elképzelték. Az első két találat a Fradi hálóját rezegtette meg. Aztán kapaszkodni kezdtek a zöld-fehérek, de az első időben a kétgólos hátrány állandósulni látszott.

 Persze, nem véletlenül játszottak mindkét oldalon világklasszisok, mert bár a küzdelem rendesen „forralta a vizet”, a sportág csoda megoldásaiból is jutott bőven. Klasszisvédések, bombagólok szórakoztatták a nagyérdeműt, amelyre még a semleges nézők is elégedetten állapíthatták meg, hogy a világ legjobbjait látják.

A második félidőben aztán történt valami a vendégoldalon. Megállt a tudomány? Hiába az időkérések, fokozatosan kerültek fölénybe Varga Dénesék, aki szépen termelte a gólokat. Nagy Viktor, aki most is szenzációsan védett a napsütéssel szemben nem sokat láthatott a történetekből, a legtöbb dolga akkor akadt, amikor a hálóból kellett kiszedni a labdát.

Tombolt a Fradi tábor és tulajdonképpen magabiztosan nyerte az első felvonást a hazai gárda. Sok pihenőre nincs idő, mert szerdán, Szolnokon jöhet a visszavágás, hogy aztán ismét a Komjádi legyen a vízilabda híveinek Mekkája.

Kép és szöveg: Koncz Dezső