Utolsó repülés

Fenyves Márk, mint a madár, elrepült…

Ma délelőtt telefonon felhívtak: „Láttad? A Facebook-on egy rövid közlemény…”

Megnéztem Pálosi István bejegyzését: MINDEN BULI LEFÚJVA, TRAGÉDIA VAN…

Hogy-hogy tragédia? Mi történt? Márk kutyája lesántult? Valamelyik táncos lesérült? Tűz ütött ki a Stúdióban? Vagy mi? Telefonon tudtam meg: ma éjjel Fenyves Márk elhunyt…

Döbbenet!

Elbőgtem magam. A minap még terveimről beszélgettünk, egy újabb kiállításom, a Fészek Galériában megrendezésre kerülő TEST A LELKE MINDENNEK megnyitóján kértem volna a közreműködését. Sok évtizedes barátság és a tánc szeretete fűzött össze bennünket, rengeteg élmény, esemény, baráti és művészi ambíciók kötöttek össze bennünket. Nem hiszem el, hogy már élőben soha többé nem látom táncolni, soha többet nem beszélgethetünk már…

Fenyves Márk nemcsak művészeti Igazgató, kuratóriumvezető, mozdulatművész, orkesztész, koreográfus, pedagógus, kutató, szervező és látványtervező volt, hanem festőművész is. Bár ezt kevésbé hangsúlyozta, de kiállításait látva és a Stúdió falain látható képei alapján mondhatom, hogy érdekes és kitűnő olajképeket, grafikákat készített. Ennek ellenére mégis a jó fotókat, első sorban a tánc témájú fényképeket gyűjtötte, vásárolta, aukciókon vagy privát forrásból, és gazdagította ezeket híres gyűjteménnyé. Székely Aladár, Angelo, Pécsi József, Otto Croy, Escher Károly, Gink Károly, Benkő Imre, Bánkuti András, Csillag Pál, Keleti Éva, Csorba Károly, Szöllősy Kálmán és mások mellett az én képeimet is megszerezte aukciókon, mások gyűjteményéből vagy egyéni vásárlásokból. Megtisztelő volt számomra, hogy számos Eifert-fotóért még pénzt is adott, és ezek – ahogyan Ő fogalmazott – gyűjteménye értékes darabjai lettek. Voltak képek, amiket utólag szignáltam. Készültem rá, hogy összegyűjtök egy tekintélyes anyagot a saját táncfotóimból, és neki ajándékozom. Már látom, hogy ezt csak az “örökösöknek” fogom tudni megtenni.

Művelt, tájékozott és kellemes társalgó volt. Nemcsak a táncról, orkesztikáról, vagy a személyén keresztül érintett festészetről lehetett beszélgetni vele. A Mezítlábas Galériában bemutatott Kína c. kiállításom kapcsán (amire Ő kért fel, és Ő nyitotta meg) kiderült, akár Kína-szakértő is lehetne. Egyszóval jöhetett bármilyen téma, vele igazán lehetett beszélgetni. Igaz, a “műsoridőben” többnyire Ő beszélt, de nagy odafigyeléssel, olykor szánkat tátva hallgattuk lebilincselő történeteit, a napi ügymenet vidám-keserű-szomorú tapasztalatait, vagy éppen a táncművészet, kutatás, vendégszereplések örömteli pillanatait, sikereit vagy emlékezetes eseményeit. Egyszerre (real time) több dologra tudott koncentrálni, odafigyelni. Feltűnt, hogy a Fecebook-ra feltett anyagaimra szinte másodpercekkel később, azonnal reagált: lájkolt, üzent, megjegyzéseket fűzött hozzájuk. És ezt másokkal is megtette. Figyelt ránk, nemcsak magára. Még hajnal háromkor is…

Vélhetően szabad életet, inspiráló közeget, és majdnem, hogy igazi otthont jelentett számára a Stúdió. A többszintes bérleményt saját munkával tették otthonossá és művészivé. Fenyves Márk és Pálosi István – és gondolom, alkalmi segítők is – falakat festettek, hajópadlót fektettek, bútorokat és berendezési tárgyakat készítettek, a világítást is nagyszerűen oldották meg. Apropó, festett falak… A színház-, illetve balett-teremben különösen érdekes a falak festése. Fekete alapra szürke foltok ecsettel művészivé varázsolt össze-vissza szürke lendületek teszik izgalmassá. Evvel a háttérrel készítettem a Tánc/Test/Tanulmány c. fotómat. A főszereplő Bacskai Ildikó táncművésznek, no meg a kézzel festett különleges fal-háttérnek köszönhetően igazi sikerkép készült, ami azután bejárta a világot, számos elfogadást és díjat „besöpört”. Az idelátogató tanítványok vagy közönség igazán jó környezetben élvezhette a tánccal kapcsolatos eseményeket vagy órákat. Fenyves Márk nemcsak kitűnő táncos, hanem kitűnő pedagógus volt, a kevésbé iskolázott, vagy nem a legjobb adottságú táncosokból is ki tudta hozni a legjobbakat. A nagy átéléssel és magas hőfokon előadott orkesztika mindig sikert aratott. A Szépművészeti Múzeumban vagy az Iparművészeti Múzeumban, a Szecesszió Világnapján előadott Szerpentin-tánc óriási élményt jelentett a közönség számára.

Látszólag csupa “vídámság” volt az élete, pedig nagy gondot jelentett a Stúdió, az Orkesztika “intézmény” és alapítvány életben-tartása. Sok pályázati kudarc, kevesebb mecénás és támogató – ez jellemezte az évtizedeket. Volt idő, amikor könnyebben “futott a szekér”, de leginkább a létbizonytalanság, a késedelmesen fizetett számlák, a már-már a mindent feladás kényszere nyomasztotta. Fenyves Márkot sokan szerették, sokan irigyelték és sokan “beakasztottak” neki, ahol csak tudtak. Sok tanítvány, követő és szimpatizáns tartozott a táborába. Végül – Pálosi Istvánnal és másokkal közösen – hatalmas értékű örökséget hagyott ránk, illetve a művész-társadalomra.

Személyesen is köszönettel tartozom Neki, hiszen az évtizedek alatt sok fotós-workshopomnak, mesterkurzusomnak adott helyet, legtöbbször Ő maga is – más táncosokkal, elsősorban Pálosi Istvánnal – közreműködőként vett részt ezekben. Az Imre Tamás vezette Fotóoktatás.hu tanáraként gyakran vezettem itt a tánc- és akt-fényképezés gyakorlati óráit, főleg a Haladó Művész Iskola hallgatóinak. 2006. szeptemberében a Seminar for Colour Art Photo International 180 résztvevője számára tudtam programot nyújtani a Rottenbiller utcai MMS Stúdióban.

Márkot a fotósok szerették fényképezni, mert az előadóművészi értékeken felül, türelmét, intenzitását is becsülhették. Soha nem vette félvállról a feladatot, a kamera előtt mintha előadás közben fényképeznénk, teljes átéléssel és maximális erőbedobással táncolt. Több díjnyertes fotóm az Ő közreműködésével készült. Legutóbb a 15th International Tri-annual Exhibition ‘Theatre in the Photographic Arts’, Novi Sad nemzetközi pályázaton a Mark Fenyves int he „The seven deadly sins” c. képem a legmagasabb elismerést (FIAP Gold Medal) kapta. A fele Márkot illeti… persze fél-arany az nem arany, az igazi elismerés nem is ez. A másik, elfogadott kép a “Mint egy madár / As a bird” akár életének utolsó repülését, az élők sorából való távozását szimbolizálva, szinte látnoki erővel bírt.

Egy időben a Mono-Duo Fesztivál zsűrijébe is meghívott, élvezhettem 17 év professzionális táncos múltam tapasztalatait, hogy beépítsem értékítéletembe. Amikor 2003-ban a Magyar Televízió portréfilmemet forgatta, hogy a táncfényképezést élőben megmutathassam, rendelkezésemre állt a Még 1 Mozdulatművészeti Társulat művészeivel együtt. Ekkor készült az “Angyalok tánca”, amelynek kiállítási formája egy nyolcszor egy méteres fotóvászon lett, amit nem keretben, hanem facsipesz, cukorspárga, kavics súlyozásával állítom ki a mai napig is, gyűjteményes kiállításom, vagy a “Szerelmem, a Tánc” állandó darabjaként.

Sokban különböztünk, de a különbségek, másságok nem, hogy visszatetszőek, hanem szeretni-valóan emberiek voltak.

Mi marad ezután? Az emlék, amely sokáig él, de előbb-utóbb megfakul? Vagy Fenyves Márk örökkön-örökké itt él közöttünk, csak nem a fizikai valóság megfogható sejtjeiben…

Mi őrizzük emlékét, és akik nem ismerték személyesen, nekik marad az életrajz:

Fenyves Márk (Nagykanizsa, 1973 – Budapest, 2018)

Művészeti Igazgató, kuratóriumvezető, mozdulatművész, orkesztész, koreográfus, pedagógus, kutató, szervező, látványtervező.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s