Első lépés, egy portfólió fotózása. Második lépés, egy izgalmas és látványos próba. Harmadik lépés, maga a bemutató előadás. Utóbbinak már nem mertem segítség nélkül nekivágni, úgyhogy megkértem barátomat, Huisz Istvánt, aki a tánc, a színházi fotózás kiváló művelője, hogy alkossunk ketten.

Belecsöppentünk egy „zárt osztály” titkos világába, ahol tetten érhető volt a szigorú szabályok szerinti élet, a napirend fontossága, a másság érzékletes megjelenítése. “Bolondok Cirkusza” elevenedett meg a Duna Palota színpadán.

A szereplők, a színészi teljesítmény mellett, valami olyat is létrehoztak, ami egészen eltérő egy normálnak mondott színdarabtól. Nem véletlen, hogy már a közönség gyülekezésekor felfedeztem a széksorokban a Kristóf cirkuszi dinasztia legidősebb tagját, aki nem mellesleg éveken át vezette a Fővárosi Nagycirkuszt. Mint megtudtam tőle, ő már adott lehetőséget a COMMANDARTE társulatnak igazi porondon való szereplésre.

Álomszerűen jelentek meg a legkülönfélébb mutatványok, amelyek artista produkcióként emberi kapcsolatok létrejöttét, a gyötrődéseket, vágyakozásokat, álmokat közvetítettek felénk, cseppet sem öncélú produkcióként megelevenedve. Kiválóan keveredtek a színészi adottságok az artista pillanatok észvesztően nehéz mutatványaival.

Az előadás olyan észrevétlenül „falta” az időt, hogy pillanatok alatt elérkeztünk a katarzishoz, ahol teljes sötétben elhangzott a legnehezebb kérdés. Beilleszthető-e mindez a társadalomba? A válasz a fináléban volt: az élet egy kabaré.

A társulat bízik abban, hogy a saját erőből „előállított” mű meg tud jelenni az ország mindazon pontjában, ahol a technikai feltételek megfelelnek a színházi- cirkusz előadásának. Ha feltűnik a közelben a „Bolondok Cirkusza” plakát, vétek kihagyni.

Fotó: Huisz István és Koncz Dezső

Szöveg: Koncz Dezső