Kaptam egy képsorozatot Mészáros Ödöntől. Egy pillanatig gondolkodtam azon, hogy ki rakjam-e vagy nem. Pedagógus vagyok és a fotók láttán „tódultak” a régi emlékek, no meg az indulatok, ismerve a napi helyzetet.

„Minden rendben, nincs is pedagógus, hiány, a tanárok teljesen elégedettek az életpálya modellel, gyerekeink a kor követelményeinek megfelelően jutnak tudáshoz.”

Ja, hogy az eredmények a felmérésekben nem ezt tükrözik? A pedagógus a hibás! Az elképzelések az oktatási kormányzat részéről teljesen rendben vannak. Éjjel-nappal ezt kommunikálják.  A CEU, a világ egyik legismertebb egyetemének Ausztriába költözése is rendbe van. Csak a kormányon és egy aláíráson múlott, hogy maradhasson Budapesten, közös büszkeségünkre. Van az gerinc /utasítás/ ami nem hajolhat meg. „Gerinc”?

Mondottam, pedagógus vagyok, ráadásul gyógypedagógus. Szakmabéli kollégáim jegyezték meg, hogy ez az ága a pedagógiának „ki van nyírva”. Kemény! Megjegyzem nem mostantól és nem csak ennek az irányításnak köszönhetően. A „parkoló pályán”szerepel a munkásságunk, amit pár évtizede még szakmaiságával kivívta egész Európa figyelmét.

A tüntetés nem a gyógypedagógusokról szólt, bár közvetve igen. A felsőoktatásban egyértelmű cél az „ész” kiiktatása a társadalomból. Megnéztem az arcokat a fotókon. Láttam sok-sok évvel ezelőtti Orbán Viktorokat, Deutsh Tamásokat és szinte mindenkit, aki megöregedve szembe megy saját egykori fiatalságával. Ebben az egészben talán ez a legszörnyűbb gondolat.

Kép: Mészáros Ödön  Szöveg: Koncz Dezső