ILLATOK, ÍZEK ÓBUDA FŐ-TERÉN

Azt gondolom, hogy az emberek többsége azért látogatja a karácsonyi vásárokat, mert keresi az ajándéknak valót szerettei részére. Óbuda Fő-tere is így telt meg árusokkal egészen a Szent-lélek térig. Amit most láttam, talán annyiban különbözik az eddigiektől, hogy lényegesen több az olyan eladó tér, ahol a gasztronómia lett a főszereplő.

A térre lépve rögtön az jégpálya mellett például elfogyasztható az ország legfinomabb kemencés lángosa. Az sem mellékes, hogy az itt kapható forralt bor is a legjobbak közé tartozik.

Alig pár métert kell megtenniük azoknak, akik édesszájúként a csokoládékat, édes süteményeket részesítik előnyben. A manufaktúra termékei hihetetlen változatosságot mutatnak megformálásban, gyönyörű kivitelezésben és nem utolsósorban izgalmas ízekben.

A legnagyobb konyhai kínálat is közel van a jégpályához, s ha egy órányi csúszkálás után a látogató megéhezett, irány a töltött káposzta, csülök, sült kolbász vagy éppen a legfinomabb húsok. Az sem mellékes, hogy minden ínyencség a szemünk láttára készül.

Jóllakottan pedig alig pár métert kell odébb lépnünk és Palkonyáról a MOKOS pincészet kiváló boraiból kóstolhatunk, vagy akár vihetünk haza a karácsonyi asztalunkra.

Természetesen nem csak a helyben fogyasztásra van lehetőség, mert az egyik standnál a tepertő több fajtája is fa kádakban várják vevőiket, de a kolbász, sonka, lapocka kínálat sem mindennapi. A látvány mellett szakszerű tájékoztatást is kaphatunk az áruról, amit az nem minden esetben tapasztalunk meg a különféle elárusító helyeken.

Eperboros szép napot! Ez a jelszava Tahitótfalu kincsének, amelyről a legtöbben tudhatják, hogy a kedvenc gyümölcs  hazája, s ma már egyre többen tudják, akár a határainkon túl is, hogy milyen finomság készülhet belőle akár bor, akár pálinka formájában. Nem véletlen, hogy sokszor lehet találni hosszú sorokat a stand előtt. A pincészet termékei természetesen nem csak a helyszínen fogyaszthatók, hanem hazai is kerülhet belőlük több palack, akár díszes csomagolásban, kiváló ajándékként. Mesterei az epernek!

Innen csak pár lépést kell visszafelé haladnunk, hogy a zalai világ legjelentősebb méhészetének állandó „kocsijának” kínálatát csodáljuk meg. Azt mindig tudtuk, hogy a méz egészséges és ezernyi változata létezik, de hogy műalkotások szülessenek belőle, az talán itt érhető tetten leginkább.

A kaland persze önkényesen emelt ki dolgokat abból a kínálatból, amely kielégítheti minden ínyenc ízlését- A kürtöskalácsokról, mézeskalácsokról, a hihetetlen mennyiségű, minőségű forralt bor kínálatról külön-külön nem esett szó, de a fotók talán felkeltik azok érdeklődését is, akik még nem jártak Óbuda adventi forgatagában. Van még rá egy egész hetük!

Kép és szöveg: Koncz Dezső

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s