„CSIKÓCSAPAT” CSODÁJA

Rögtön az elején pontosítanom kell a címet, mert a “majdnem csodája” jobban fedi a valóságot. Az ember egy Fradi-Veszprém meccsre azért látogat ki, mert annyi világsztárt a kézilabda világából aligha tud egyszerre lencsevégre kapni, mint ilyenkor.

Már a bemelegítés pillanatai is érdekesek, mert ekkor még az arcok kisimultak, mosolygósak, bár a feszültség sokszor tapintható. Ilyenkor szoktam körülnézni fényképezőgépemmel a lelátókon és szinte mindig találok olyanokat, akik fotóra kívánkoznak, legyen az gyerek vagy egy gyönyörű hölgy.

Természetesen objektívem arra koncentrált elsősorban, ami a bíró első sípszava után történik. Arra készültem, hogy a világsztárok bravúros megoldási kínálják a legjobb témákat az első percektől kezdve. Nagyot tévedtem, a vendégek kapuja előtt történtek az legérdekesebb dolgok. Villám rajtot vett a Fradi! A tizenhetedik percben egy góllal vezettek a zöld-fehérek.

Különösen Prainer Viktor volt elemében, aki tizenhét évével, törékenynek mondható testalkatával olyan ellenfele volt a Veszprém világklasszis „hústornyainak”, amely esetenként már a pofátlanság határát súrolta. Bombáival, trükkös lövéseivel szemben, Mikler Roland is tehetetlen volt a legtöbb esetben.

Természetesen a Fradi nem csak Viktornak köszönhette azt, hogy a Veszprém nem tudott meglépni két gólnál több előnyre szert téve. Az „öregek”, Schuch Timuzsin, Ancsin Gábor és mindkét kapus fantasztikus tartást adott a házigazdáknak. Az első részben Rade Mijatonic, aztán Marian Zernovic hozta sorozatba a ziccer hárításokat.

A kapusokkal odaát sem lehetett panasz, mert, ha nem Mikler Roland véd, majd később Sterbik Árpi, ki tudja mennyi lehetett volna a vendégek hálójában kikötött találat. Egy veszprémi fotós kolléga meg is jegyezte, hogy jól pörögnek a Fradi fiataljai.

Megizzadt a BL aspiráns. A végén az eredményjelző táblán egyetlen gól előny volt a lefújást jelentő sípszó után. A szép számú vendégszurkoló is megtapsolta a zöld-fehér gárdát és kijárt a pacsi is. Szép jövő előtt állhat a Fradi, ha fiataljait sikerül egyben tartania.

Kép és szöveg: Koncz Dezső

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s