ROCK ÜNNEPÉRE.

Készültem. Otthon a szívemet, lelkemet „felöltöztettem” ünneplőbe.  Azért, az ritkán adatik meg egy olyan ember életében, aki rajong a műfajért, hogy egyetlen zenekar életében végig tudja kísérni, azt ami zenei ízlésvilágában meghatározó.

Hihetetlen negyven év van mögöttem és a KARTHAGO mögött. Felnőttem, mindazon, amit a Beatles, a Rolling Stones, az Iron Maiden vagy éppen a Uriah Heep hozhatott az életembe. Volt egy hazai zenekar, akik mindig is ott voltak a TOP listámon, amikor a hazai koncertek kerültek a „bakancslistámra”, amelyeket véletlenül sem szabadott kihagynom. KARTHAGO! Fogalommá vált az öt ember, akiket nagy szerencsémre külön is ismerhetek az élet más és más területéről. Azzal tisztában voltam, hogy a zene a vérükben van. Barátok és a rock szeretete kapcsán  számomra nem volt kérdés, hogy a harminc év után, ahol ott lehettem lesz még újabb tíz esztendő.

Az este, szombaton megtörtént. Volt torta, aranylemez, gyerekeik által prezentált dalok, minden, ami az ünnephez tartozik, amely nem mellesleg, eredeti felállásban világrekord, de a legfontosabb története ennek az estének mégiscsak a ROCK ÜNNEPE lett.

 Öten tudnak valami olyat a színpadon, különleges attrakciók nélkül, amiért a közönség időről-időre megtölt minden teret és ez nem más, mint a ZENE.

Ünnepelt a KARTHAGO, ünnepelt sok ezer ember, idősebbek, fiatalok egyaránt, akik számára az „elefántdübörgés” ma is azt jelenti, ami a rock elpusztíthatatlan és örök szövetsége.

Kép é szöveg: Koncz Dezső

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s