MENYASSZONYTÁNC

Béres Attila rendezésében ismét repertoárunkon a világ első klezmer-operettje! Jávori Ferenc Fegya 2006-ban bemutatott, Menyasszonytánc című sikerdarabja új szereposztásban és az ősbemutató nagy kedvenceivel is látható a Budapesti Operettszínházban.

A hol megható, hol pedig drámaian feszült történet, a harmincas éveket idézve, egy erdélyi, román-magyar-zsidó kisvárosban játszódik. Itt találkozhatnak a szeretetreméltó, de természetesen esendő figurákkal. Rózsival, a szép, büszke lánnyal, aki egy váratlan fordulat következtében elveszítheti a férfit, akit szeret, a városka megbecsülését, mindent, amiben eddig hitt.

Megismerhetik Andrást, aki szereti Rózsit, de nincs ereje ahhoz, hogy szembeszálljon az apjával. Aztán jó öreg Herskovics bácsit, aki eddig minden nehéz helyzetet sikeresen megúszott, most mégis hőssé kell magasztosulnia. Blumnét, aki már csak özvegyasszonyként döbben rá férje félrelépésére, és annak különös következményére. Jonelt, a csendőr őrmestert, akit Rózsi kikosarazott, de ő mégis mindenáron meg akarja kapni a lányt. No és nem utolsósorban Majzik nénit, aki egyrészt élő lexikon, másrészt a helység “rengeteg példányban” megjelenő pletykazsákja.

Találkozhatnak még az immár világhírű Budapest Klezmer Band virtuóz tagjaival is, hiszen – zenés darabról lévén szó, ez a legfontosabb – a muzsikát az együttes vezetője, Jávori Ferenc Fegya komponálta. Biztosak vagyunk abban, hogy a szívhez szóló, valamint fergeteges ritmusú számok, megnyerve az önök tetszését, igazi slágerekké válnak.

Szereposztás:

Rózsi: Kékkovács Mara, Gubik Petra

András: György-Rózsa Sándor, Kocsis Dénes

Herskovics: Földes Tamás, Melis Gábor

Jonel őrmester: Szabó P. Szilveszter, Angler Balázs

Majzikné: Lehoczky Zsuzsa, Oszvald Marika

Blumné: Szulák Andrea, Felföldi Anikó

Bárány: Dézsy Szabó Gábor

Sára: Ullmann Zsuzsa

Lenke: Papadimitriu Athina

Blanka: Vásári Mónika

Rabbi: Jantyik Csaba, Pálfalvy Attila

Pap: Faragó András

Cosma: Balogh Bodor Attila

Janka: Szendy Szilvi, Dobó Enikő

Dávid: Kerényi Miklós Máté, Laki Péter

Tanító: Magócs Ottó, Petridisz Hrisztosz

Blum: Pálfalvy Attila

Gáspár: Gömöri András Máté

Terus: Becz Bernadett

Sanyika: Oláh Tibor

Tizedes: Péter Richárd

Anya: Sz. Nagy Ildikó

Karmester: Makláry László, Hermann Szabolcs

Szerzők:

Jávori Ferenc Fegya

Zeneszerző: Kállai István

Író: Böhm György, Miklós Tibor

Dalszövegíró: Szabó Mónika

Karigazgató: Szabó Erika

Bodor Johanna: Koreográfus

Béres Attila: Rendező

forrás: Budapesti Operettszínház weboldala

Török Hajnalka és Mahunka Balázs képriportja

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s